Csendes emlékezés Álljunk meg egy percre,
S hajtsunk fejet azoknak,
Kiket, mély gödrök rejtenek,
És fagyos hantok takarnak.
Gyúljon láng mécsesben,
Szeretetünk éltesse csendben,
Gyűljön értük könnyünk,
Rájuk gondolva szemünkben.
Ne felejtsük őket el soha,
Emlékezzünk rájuk e napon,
Ezzel őrizve őket szívünkben,
Hisz nekik ott helyük vagyon.
Menjünk hát ma ki hozzájuk,
Végső csendes nyughelyükre,
Drága Halottainkért, akik már nincsenek velünk, de szívünkben élnek örökkön örökké!Valaki mindig elmegy közülünk, s magával visz egy darabot a szívünkből. Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra, mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk. Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek. Dallamok, amelyek
csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet, mert egy valami értelmetlen csak:
és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételünkben, gyertyalángba lobbant emléküket. Valaki elment közülünk. Örökül hagyva ránk emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.
Mert szívünkben és életünkben ŐK a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése