Vargyas községtől északra 14 km járható úton azonos nevű patak mentén juthatunk el a Vargyas szorosban közismertebben a lakosság számára az Almási-barlangoz illetve ahogy a nép még nevezi „Csúdáló kőköz".
A folyó amely a Hargita hegységből ered itt töri át magát a hatalmas mészkőtömbön amelyben helyenként magas alámosott sziklafalakat, sziklatornyokat, és számos barlangot alakított ki az idők folyamán .
Vargyas patakjának bevágódása során öt jól elhatárolható magasságban alakultak ki barlangok. Ma a nagyobb barlangokat az alsóbb szinteken találjuk közel a patakmederhez(Orbán Balázs barlang, Lócsűr, Kőcsűr, Tatárlik stb).
Már az ősember ismerte és használta a területeket, kutatások során több kőkorszaki kultúra maradványait is sikerült feltárni. Természetesen a bronz- és a vaskorszak idején is ismert volt a népesség számára, ilyen feltárások a szoros sziklateraszain és a Pipások dombján is történtek.
A középkor folyamán a Kőmezeje nevű helyen kis román kori kápolna állott (Tatár kápolna), és a szoros felőli részen jól kivehető a XI-XIII. századi erődrendszer „gyepűvonal", Tatársáncnak nevezett védvonal egy kis szakasza.
A fentiekből is kiderül ,hogy történeti múltban a környékbeli lakosság menedék és óvóhelyként használták a szoros természetes üregeit, domborzati adottságait különösen a Nagy- barlangot vagy ahogyan ma már a tudományos közegben ismerjük az Orbán Balázs -barlangot.
Apáczai János vargyasi pap (1601-1611) „Amikor Székely Mózest megverték"(1603, Brassó melletti csata) „akkor a kő alja mezőn voltunk a vargyasi szekerekkel". Azaz már ekkor írásos feljegyzés maradt arról ,hogy a lakosság kihasználva a Vargyas-szoros természeti adottságait menedékhelyül használta.
Az Orbán Balázs - barlang első írásos említése 1637- ból s egy peres okiratból származik amelyben a Homoródalmásiak a Vargyasiakat hívták perbe. A végzésből idézve „ .....,hogy mint eddig úgy ezután is Almásé legyen de háborúságnak idején ugyan az Vargyasiaknak is szabad legyen a lyukba menni, ha az Almásiaknak lyukok oly helyen nagyon, hogy az Vargyasi lyuk előtt lehetne utjok tehát communiter építsék az két falu, de ha az Almásiak el lehetnek a nélkül, tehát engedjék meg az Vargyasiaknak, hogy ők is magok oltalmára az utjoknak , könnyebben való, felmenésére libere épithesenek , de ugy mint Almásiak engedelméből és határokba és avval soha ugy hogy magoknak ne occupálják, de ugyan tartozzanak megengedni." (Székely oklevéltár- Kolozsvár, 1872-1897 ,v.4 bl.2, p 270). A végzés időpontja: 1638.
Később 1653- ban Apáczai Csere János a Magyar Enciklopédia című művében tesz említést , hogy tizenkét társával jár a „Csudakő"- nevű helyen.
Kemény József gyűjteményét tanulmányozva Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a közli, hogy Holdvilágnál győztes Tige tábornok 1704-ben feldúlja Udvarhelyszéket: „ a szék birtokossai féltöbb holmijukkal az almási barlangba menekülnek, s Galambfalvi Sándor Pált, kénosi Sándor Pált, s désfalvi Sándor ferencet 10 fegyveressel rendelék a barlang szádának oltalmára." - (Székelyföld leírása I.k. Bp. 1868 89.l)
A XVIII. századtól kezdődően egyre több tudományos leírás említés jelenik meg, azonban többségűk nem mentes a romantikus leírásoktól.
1767- ben Fridvalszky János a Minero-logia magni principatus Transilvaniae seu metalla, semi-metalla, sulphura, lapides et aquae conscripta. Claudiopoli, 1767.- című művében említést tesz a barlangról „ Mondják, hogy Homoród Almáson, Udvarhely széken van egy szikla amelynek mélyében egy nagy járat nyilik , amelyek a természet csodálatos művészete boltozatokra és fülkékre osztott sztalaktitokkal diszitve".
A bardóci születésű középajtai tudós pap Hollandiában Haarlemben jelenteti meg első kimondottan barlangászati munkáját latin nyelven, Erdély ismertlen barlangjairól amelyben a a Tordai-hasadék, torjai barlangokon kivűl a Vargyas völgyi barlangvidékkel is foglalkozik.
( Imago specum M. Prinipatus Transilvaniae Admirandorum Haarlem 1774).
A kisbaconi gyökerekkel rendelkező nagyenyedi tudós Benkő Ferenc az első magyarnyelvű ásványtan szerzője 1786- ban néhány gondolat erejéig információkat közöl az Almási - barlangról. (Benkő Ferenc: Magyar minerológia. Kolozsvár 1786).
1780- ban jelenik meg az első német nyelvű leírása a barlangnak Eugen von Fihtel tollából. Néhány évvel utána pedig J. Kleinkaumf (1793) közöl leírást nem kis romantikus történettel, miszerint a szászok Csíkkal összekötetésben álló Almási-barlangon keresztül érkeztek a Baraságra.
Az első részletes magyar nyelvű tudományos leírása és egyben térképezése, s mint ilyen Erdély területén elsőként 1836- ban történik. Nagy Kedei Fekete István Csíkszék és később Udvarhelyszék földmérője 1836- ban Szent Mihály azaz szeptemberi hónapban feltérképezte a Nagy -barlangot. A fő járatokat számokkal és az ebből kiinduló mellékjáratokat betűvel jelölte. A barlang akkori végződésében szép kalligrafikus betűkkel megjelölte , hogy Fekete. A mű Kolozsváron jelenik meg kis füzetecske formájában.(Az új becses kovács és nemes kőbányával ritkaitott Almási Nagy Barlang leg újabban felvette Nagy kedei Fekete István nemes Udvarhelyszék földmérője egy rajzolattal Kolozsvárott az évang. reform. Kolégyom betűivel. Kolozsvár. 1836) A Fekete István által készített térképet később a Szász Kárpát Egyesület Nagyszebenben illetve Orbán Balázs a Székeyföld leírásában újra közlik.
Köváry László 1853- ban „Erdély földje ritkaságai" című művében számol be a látotakról. 1884- ben Bieltz Albert(1884) és W.Hausmann (1885) -nen készítenek részletes beszámolót az Almási- barlangról.
1868- ban Orbán Balázs a Székelyföld leírásában változatos néprajzi, történelmi és kutatástörténeti szempontból ismerteti a Vargyas szorost, újraközölve Fekete István térképét is.
A XX. század elején Podek Ferenc közöl tudományos értékű szakírásokat 1908-1914 között. Strömpl Gábor (A Vargyas szurdoka. Földrajzi Közlemények. 1912) című munkában elsőként foglalkozik a Vargyas szoros keletkezésének szaktanulmányozásával.
1941- ben székelyudvarhelyi kutatók Haáz Ferenc és Jodál Károly végeznek megfigyeléseket az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából. Kutatásuk és felmérések során 30 barlangról készítenek beszámolót, térképet és elsőkén szerkesztik meg a szurdok térképét.
1943- ban Mottl Mária elsőként őslénytani kutatásokat végez, Kessler Hubert a Földtani Intézet számára készít megfigyeléseket.
Román bukaresti kutatók több éves kutatómunka során (1952-1958) Traian Orghidan és Margareta Dumitrescu a szoros monografikus leírását is elkészítik, számos új adatok is közölnek amelyet az Emil Racovita Barlangtani Intézet tudományos közleményében meg is jelentetnek. Ők tüntetik fel elsőként térképen a Nagytermet, habár ez a terem már ismert volt, több turista már járt itt.
1970- es évektől kezdődően a barlangkutatások, régészeti feltárások, térképezések és nem utolsó sorban a völgy értékeinek megőrzése a Vargyas szorosban szorosan összefonódik Dénes István geológus, barlangkutató nevével, aki több mint 30 éves kitartó kutató munkájának köszönhetően számos cikkben, tanulmányban közölte és ismerté tette a Vargyas - völgyének tudományos természeti értékeit.
A 4 km hosszú szorosban a Vargyas patak négy barlangrendszert alakított ki a jégkorszak óta. Eddig mintegy 124 kisebb – 5-10 m hosszú – illetve nagyobb – 10-1550 m hosszú – barlangot tártak fel, amelyek 4 szinten – 5-200 m magasságban – helyezkednek el a patak jelenlegi szintje felett és összhosszuk eléri a 7450 m-t. Az ötödik barlangszint a ma is alakulásban lévő patakos – úgynevezett aktív-barlangrendszer.
A barlangok feltárt és még fel nem tárt
régészeti értékeket rejtegetnek. Barlangászati szempontból változatos
képződményeket tartalmaznak. A szurdokvölgy legnagyobb és legismertebb
barlangja az Almási-barlang, más néven Orbán Balázs barlang, Nagy
barlang vagy Kőlik. A Nagy barlang kataszteri száma 1200/14, összhossza
eléri a 1,5 km-t, négy természetes bejárata ismeretes. Ez a barlang
Erdély első tudományosan felkutatott barlangja. Más ismertebb, nagyobb
barlangok még a Lócsűr vagy Ló-barlang, a Kőcsűr, a Cseppköves-, a
Levis- illetve az Aktív-barlang.
A történelmi időkben a szoros barlangjai lakóhelyként és menedékként
szolgáltak a környékbelieknek. Ennek ma is látható bizonyítékai a Nagy
barlang bejáratánál található védőfal maradványok. A szurdokvölgy
közelében, Kőmezején húzódik a Tatársánc, ami a Szent László korabeli
Magyar Királyság keleti határait őrző védelmi rendszerhez tartozott. Nem
messze itt állt a Tatárkápolna, minek romjai ma is állnak. A kápolna és
a Kőlik ( a Nagy barlang) szintén szerves részei voltak a védelmi
rendszernek.
A Csala-tornya legendája
A szentegyházi
termálfürdő mellett folyó Vargyas-patak érdekes módon vulkanikus vidéken
hirtelen mészkőből álló vidékre ér, s ebbe a mészkőbe egy csodálatosan
szép, szűk szorost alakított ki. A mészkő alkalmas barlangok
kialakulására is. Van is bőven ezekből a szorosban. Ezeket
Almási-barlangoknak nevezik. A múltban vita volt Almás és Vargyas között
a szoros birtoklásáért. Az udvarhelyi bíróság Almásnak ítélte, azzal a
kikötéssel, hogy vészhelyzetben a vargyasiak is használhassák. A
barlangok közül legnagyobb az Orbán Balázs-barlang, melyet maga Orbán
Balázs az okiratok alapján még Csudálókőnek nevez, a nép nyelvén pedig
egyszerűen Kőlik. Erről a barlangról szól a legenda:
„Az Almási-barlang átellenében van egy karcsú, magas szikla, olyan, mint egy torony: Csala-tornya a neve.
Ez a Csala, akiről a sziklát elnevezték, híres vitéz volt a tatárjárás idejében. De hiába, sokan voltak a tatárok, a maroknyi székelység nem tudott sokáig ellenállni, s mint rendesen nagy veszedelmek idején, behúzódtak az Almási-barlangba. Csala is ide vezette a népét, de mentek nyomukba a tatárok is, elállották a barlang nyílását, s nem mozdultak onnan. Arra számítottak, hogy kiéheztetik a székelyeket. Ezek vittek magukkal, amit vihettek; éltek szűköcskén, ahogy lehetett, de egyszer aztán elfogyott minden eleség. Voltak vagy ezren, s egy maroknyi lisztjük volt mindössze.
Hanem a tatároknak sem volt valami jó dolguk odakint. Közel s messze vidéken, ami ennivalót találtak, mindent fölettek, s már-már azon gondolkoztak, hogy továbbálljanak.
Valahogy megsejdítette ezt egy vénleány, s mit gondolt, mit nem – azt a maréknyi lisztet hamuba keverte, meggyúrta, mint az igazi tésztát, s akkora kenyeret sütött, mint egy taligakerék. Jó pirosra sütötte a hamukenyeret, aztán beleszúrta egy hosszú karóba, kinyújtotta a barlang nyílásán, s megforgatta, hadd lássák a tatárok, hogy van kenyerük elég.
Hát csakugyan jól számított a vénleány. Látják a tatárok a rengeteg nagy kenyeret, gondolják magukban: jobb lesz odébbállni, mert ezeket ugyan ki nem éheztetik.
Csakugyan el is indulnak, s ameddig a barlang szájától el lehetett látni, egy óra múlva híre-pora sem volt a tatárnak.
Hej, Istenem, örültek a népek! Hazamehetnek ismét a falujukba; felépítik újra házaikat, szánthatnak, vethetnek, nem sanyargatja többet a tatár.
Mindjárt nekikészülődtek, de akkor eléállott Csala vezér, s mondá az embereknek:
Megálljatok! Várjatok még! Nehogy nagy örömeteknek siralom legyen a vége. Ismerem én a tatár természetét. Vigyázzatok, mert cselt vet nekünk. Maradjatok itt egy keveset, én itt átellenben fölmegyek arra a sziklára, onnét látni lehet egész Erdővidéket, majd meglátom, hogy csakugyan elmentek-e?
Kiment Csala a barlangból, leszállott a patakba, s a patakból egy szempillantásra fölmászott a sziklatorony tetejére. Olyan keskeny volt a szikla teteje, hogy éppen csak reá léphetett, de az ő lába nem ingadozott, úgy állott a szédületes magasságban, mintha a sziklából nőtt volna ki. Aztán végigtekintett az erdőkön, a pusztaságokon: látta egész Erdővidéket, látta a leégett falukat.
Hamuban hevert valamennyi, hanem tatárnak híre-nyoma sem volt, bármerre tekintett. Úgy megörült ezen, hogy szertelen nagy örömében megfeledkezett magáról, hirtelen a barlang nyílása felé fordult, de csak ennyit kiálthatott: jertek! – abban a pillanatban eltántorodott, lezuhant a torony tetejéről, s szörnyű halált halt. Eltemették nagy jajszóval, keserves sírással Csala vezért a torony tövébe, s áldott emlékezetét nem feledték el soha. Neve és emléke él ma is, s azt a magas sziklaszálat Csala-tornyának hívják, míg egy székely lesz e földön".
A barlangot valóban használhatták vészhelyzetben a környező falvak lakói, a barlang száját lőrésekkel ellátott fallal zárták el, csak egy kis ajtón lehetett bejutni a hatalmas előcsarnokba. A fal maradványai jelenleg is látszanak. A barlangba létrán lehetett feljutni, ha a létrát felhúzták, a falat nehezen lehetett megmászni. Jelenleg biztonságos vaslétrán lehet feljutni.
A barlanggal szembeni oldalon látszik a Csala-tornyának nevezett szikla.
A többi barlang közül legnagyobb a Lócsűr, az Orbán Balázs-barlanggal szembeni oldalon. A szorosba legkönnyebben Vargyas irányából lehet bejutni. Almásról, Lövétéről, Kirujsarkától kétórányi gyaloglás után juthatunk el a Vargyas-patak bal oldalán levő Mál-oldalára, a Kőmezőre. Itt még most is megtaláljuk a fákkal benőtt Tatár-kápolna romjait. A kápolnát a hagyományok szerint a tatároktól való szerencsés megmenekülés emlékére építették és sokáig hálaünnepet tartottak a menekülés emlékére.
A Tatár-kápolnától beereszkedhetünk egy meredek ösvényen a szorosba, vagy a Mál-oldalán vezető Farkasösvényen a szoros vargyasi kijáratához jutunk.
„Az Almási-barlang átellenében van egy karcsú, magas szikla, olyan, mint egy torony: Csala-tornya a neve.
Ez a Csala, akiről a sziklát elnevezték, híres vitéz volt a tatárjárás idejében. De hiába, sokan voltak a tatárok, a maroknyi székelység nem tudott sokáig ellenállni, s mint rendesen nagy veszedelmek idején, behúzódtak az Almási-barlangba. Csala is ide vezette a népét, de mentek nyomukba a tatárok is, elállották a barlang nyílását, s nem mozdultak onnan. Arra számítottak, hogy kiéheztetik a székelyeket. Ezek vittek magukkal, amit vihettek; éltek szűköcskén, ahogy lehetett, de egyszer aztán elfogyott minden eleség. Voltak vagy ezren, s egy maroknyi lisztjük volt mindössze.
Hanem a tatároknak sem volt valami jó dolguk odakint. Közel s messze vidéken, ami ennivalót találtak, mindent fölettek, s már-már azon gondolkoztak, hogy továbbálljanak.
Valahogy megsejdítette ezt egy vénleány, s mit gondolt, mit nem – azt a maréknyi lisztet hamuba keverte, meggyúrta, mint az igazi tésztát, s akkora kenyeret sütött, mint egy taligakerék. Jó pirosra sütötte a hamukenyeret, aztán beleszúrta egy hosszú karóba, kinyújtotta a barlang nyílásán, s megforgatta, hadd lássák a tatárok, hogy van kenyerük elég.
Hát csakugyan jól számított a vénleány. Látják a tatárok a rengeteg nagy kenyeret, gondolják magukban: jobb lesz odébbállni, mert ezeket ugyan ki nem éheztetik.
Csakugyan el is indulnak, s ameddig a barlang szájától el lehetett látni, egy óra múlva híre-pora sem volt a tatárnak.
Hej, Istenem, örültek a népek! Hazamehetnek ismét a falujukba; felépítik újra házaikat, szánthatnak, vethetnek, nem sanyargatja többet a tatár.
Mindjárt nekikészülődtek, de akkor eléállott Csala vezér, s mondá az embereknek:
Megálljatok! Várjatok még! Nehogy nagy örömeteknek siralom legyen a vége. Ismerem én a tatár természetét. Vigyázzatok, mert cselt vet nekünk. Maradjatok itt egy keveset, én itt átellenben fölmegyek arra a sziklára, onnét látni lehet egész Erdővidéket, majd meglátom, hogy csakugyan elmentek-e?
Kiment Csala a barlangból, leszállott a patakba, s a patakból egy szempillantásra fölmászott a sziklatorony tetejére. Olyan keskeny volt a szikla teteje, hogy éppen csak reá léphetett, de az ő lába nem ingadozott, úgy állott a szédületes magasságban, mintha a sziklából nőtt volna ki. Aztán végigtekintett az erdőkön, a pusztaságokon: látta egész Erdővidéket, látta a leégett falukat.
Hamuban hevert valamennyi, hanem tatárnak híre-nyoma sem volt, bármerre tekintett. Úgy megörült ezen, hogy szertelen nagy örömében megfeledkezett magáról, hirtelen a barlang nyílása felé fordult, de csak ennyit kiálthatott: jertek! – abban a pillanatban eltántorodott, lezuhant a torony tetejéről, s szörnyű halált halt. Eltemették nagy jajszóval, keserves sírással Csala vezért a torony tövébe, s áldott emlékezetét nem feledték el soha. Neve és emléke él ma is, s azt a magas sziklaszálat Csala-tornyának hívják, míg egy székely lesz e földön".
A barlangot valóban használhatták vészhelyzetben a környező falvak lakói, a barlang száját lőrésekkel ellátott fallal zárták el, csak egy kis ajtón lehetett bejutni a hatalmas előcsarnokba. A fal maradványai jelenleg is látszanak. A barlangba létrán lehetett feljutni, ha a létrát felhúzták, a falat nehezen lehetett megmászni. Jelenleg biztonságos vaslétrán lehet feljutni.
A barlanggal szembeni oldalon látszik a Csala-tornyának nevezett szikla.
A többi barlang közül legnagyobb a Lócsűr, az Orbán Balázs-barlanggal szembeni oldalon. A szorosba legkönnyebben Vargyas irányából lehet bejutni. Almásról, Lövétéről, Kirujsarkától kétórányi gyaloglás után juthatunk el a Vargyas-patak bal oldalán levő Mál-oldalára, a Kőmezőre. Itt még most is megtaláljuk a fákkal benőtt Tatár-kápolna romjait. A kápolnát a hagyományok szerint a tatároktól való szerencsés megmenekülés emlékére építették és sokáig hálaünnepet tartottak a menekülés emlékére.
A Tatár-kápolnától beereszkedhetünk egy meredek ösvényen a szorosba, vagy a Mál-oldalán vezető Farkasösvényen a szoros vargyasi kijáratához jutunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése