2012. március 28., szerda




"Erdély az emberi lélek virágoskertje, melynek békés és szelíd összhangját megérzi az átutazó, s örömét leli benne. (....)
Vannak a világon szebb vidékek. Magoss ab hegyek, gazdagabb vizek, fényesebb városok. De békésebb esték, szelídebb szellők, kékebb égbolt, színesebb virágok,békésebb emberek sehol sincsenek isten szabad ege alatt."     Wass Albert


Kirándulási lehetőségek!

 Farkaslaka

Farkaslaka a Felső-Nyitómente legjelentősebb községe. Farkaslaka és Tamási Áron - a falu és az író - eggyé nőtt a hely- és a környékbeliek tudatában. Tamási sírját és az emlékművet naponta felkeresik, a Tamási-emlékház (szülőház) főleg a nyári idényben látogatott. Farkaslaka a magyar irodalom klasszikus zarándokhelye lett. A külföldön is ismert irodalmi vonatkozások mellett a falu jelentős gazdasági eredményeket (fakitermelés, szénégetés, háziipar) tudott és tud felmutatni. Farkaslaka a Felső-Nyikó völgyében, a Nyikó mindkét partján, a Gordon-tető (953 m) nyugati előterében, 540-580 m magasságban települt. A falu házai a régi országút két oldalán sorakoznak, és helyenként meredek lejárók teremtenek kapcsolatot a Nyikó-völgyi utcákkal. Ez a régi út a Kalonda Fenyőút-hegyére vezetett fel. Orbán Balázs említi, hogy Farkaslaka a Gordon nevű hegy végbütüje alatt fekszik, és egy század óta vált el Szentlélektől.


A székelység nagy írója Farkaslaka nyugati szélén, a római katolikus templom és temető mögötti virágos parkban, a két cserefa között nyugszik. A sírhelyhez a parkoló mellett emelt székelykapu (a rovásírásos székelykaput Jakab Árpád agrármérnök faragtatta Máréfalván) alatt áthaladva, egy kis sétányon juthatunk. A sír mögött a Tamási-emlékművet tekinthetjük meg. Tamási végakarata volt (olvasható az 1966. május 19-én kelt végrendeletében), hogy szülőfalujában, Farkaslakán helyezzék örök nyugalomra. Kányádi Sándor (1966) verséből idézzük: "Kívánhat-é ember többet / Derékaljnak szülőföldet / S két cserefa tömött árnyát / szemfedőnek."
Tamási-emlékmű (a Templomdombon, a sírkert előterében)

Szervátiusz Jenő és fia, Tibor alkotása (1972-74). Tamási művének és hitvallásának értékeit vetíti elénk. A Tamási-emlékmű a Hargitáról, a tizenhétfalusi legelőről, Medveferedőből (ahol az "Úr asztala" nevet viselte) ide szállított, 3 méter magas, átlag 1 méter széles, közel 2 m3 nagyságú, 8 tonnányi andezitsziklából készült. Sütő András szavaival "több tonnás hegyibeszéd" Tamási hőseit ábrázolja: Magdót, az "Énekes madár" ifjú szerelmesét, Jégtörő Mátyást és az ördögöt, akit megbicskáztak a csíkszentmihályi farsangon (Ördögváltozás Csíkban), meg Ábelt, a hargitai pásztorfiút, aki Amerikában döbbent rá az igazságra: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...".

A római katolikus templom
 
1842-1848 között épült a falutól nyugatra emelkedő Templom-dombon, 581 m magasságban. Védőszentje Nepomuki Szent János. A templom méretei: 47 m hosszú, 15,80 m széles, tornya 38 m magas. Az osztrák klasszicizmus falusi templomtípusainak egyike, amely egyszerűsített klasszicizáló-barokk berendezést kapott. A jelenleg harangokat Nagyszebenben öntették 1927-ben. Az orgona 1865-ben készült (Mátisfalvi Szőcs Sámuel építette). A templom előterében az 1914-18-ban elesett helybeliek emlékműve áll. A templom freskói aradi festőtestvérek műve.

Tamási Áron-emlékház (Tamási szülőháza, emlékmúzeum Nagy u. 238. sz.)

A Tamási-emlékházat 1972. szeptember 24-én avatták fel. Közel 150 éves, faboronás, háromosztatú, zsindelyes ház. 1970-től 1982-ig Tamási Gáspár, az író testvéröccse volt a ház gondnoka, majd 1982-től Tamási Erzsébet, az író húga és férje Sipos Ferenc. A csűrt Tamási Gáspár építtette. Az első szobában, a "nagy házban" Tamási emlékkiállítás látható a Tamási család szobabelső berendezéseivel, Tamási Áron használati tárgyaival, majd Tamási alkotásaiból, irományaiból, leveleiből és fényképeiből válogatott gyűjtemény tekinthető meg. Az asztalon a családi fényképalbum és emlékkönyv látható. Tamási Áron a külső "kicsi" házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én. A múzeum gondnokságát ma Tamási legkisebb testvére, Erzsi néni látja el.
Kirándulás a környéken.

Székely-szentléleki római katolikus templom:

Szentlélek katolikus temploma szép arányú, többször átépített, középkori eredetű gótikus épület. A templomot alacsony kőfal övezi.