Tordaszentlászló

Erdély különleges képződmény a Föld testén. Ezért illik rá a parafrazált szállóige: "Ha a Föld Isten kalapja, úgy Erdély bokréta rajta." Ebbe a színes bokrétába illik bele az Erdélyi Szigethegység keleti oldalán, a kunverő I. László királyunk nevét viselő Tordaszentlászló is.

Tordaszentlászló Kalotaszeg, Aranyosszék és a Mócvidék találkozásánál fekszik, a magyar nyelvterületek egyik legszebb, néprajzi és művelődéstörténeti hagyományokban gazdag tájegységnek, Kalotaszegnek máig híres oázisa, színes virága.
A falu a Maros-Aranyos-Kis-Szamos völgyeit összekötő római út mentén, Kolozsvártól délnyugatra 24, Tordától északnyugatra 36 km távolságra, a messze kéklő Gyalui-havasok és az Öreg havas találkozásánál, az Aranyos folyó és a Kis-Szamos vízválasztójának közelében jött létre.
Közelebbről a helység a Bence-, az Aranyos-, a Szőlő- és a Lengyel-patak által épített keskeny teraszokon települt, és alkot piacteres, több utcás halmazfalut a Szentlászlói-medencében.
A medence fő folyóvize a Fenes-pataka, amelyet a helybeliek Szőlő-patakának neveznek.

A helyi kisipart főleg a Torda szentlászlói és Magyarfenesi famegmunkáló és lakatos műhelyek jellemzik. Ezeken kívül még autó bádogos, festő és autójavító műhely, kőművesek, ácsmesterek, szobafestők, TV javítók, kárpitos, pálinkafőző tevékenykednek.

A környék utolsó földesura gróf Széchen Miklós, az Osztrák-Magyar monarchia utolsó párizsi nagykövete volt, a falu központjában ma is álló, a XIX. században, angol barokk stílusban építtetett 64 szobás kastély szolgált nyári rezidenciájaként, amelyet 14 holdas dendrológiai park vesz körül. A park olyan fafajtákkal dicsekedhetett, mint a vörösfenyő, a mirtusz, színeslevelű juhar vagy platán, vidékünkön nem őshonos fajok. A park, csakúgy mint a kastély, nagyon rossz álapotban van, köszönhetően annak, hogy az 1940-es években állami tulajdonba került, ma pedig tüdőszanatóriumként funkcionál.

Tordaszentlászló és Magyarfenes, egyfelől a földrajzi fekvés (a túralehetőségeket kínáló hegyvidékhez illetve a kulturális pezsgést jelentő Kolozsvárhoz való közelség, a román-magyar határtól való kis távolság), a természeti adottságok (lankás dombok, kellemes éghajlat, tiszta levegő), a hagyomány és gyakorlat a vendégfogadás és –ellátás terén, és a kulturális kínálat sokfélesége, másfelől az Erdély és Kalotaszeg fele irányuló élénk érdeklődés szerencsés találkozásának helyszíne.
Tordaszentlászló iskolája is jelentős múltra tekinthet vissza: az első hiteles dokumentum, amely létét bizonyítja, a közeli Magyarfenes katolikus műemléktemplomának freskói között keresendő. Itt ugyanis a falba karcolt, latin nyelvű feliratokat tártak fel, ezek közül egyik az egykori oskolamester, Türei Gáspár keze nyoma, 1606-os évszámmal. Egyházi iskolaként a XIX. század végéig folyamatosan működött, sőt később is voltak időszakok, amikor egyházi tulajdon részét képezte.

Legendák és mondák

Tordaszentlászló és környéke gazdag mondákban, legendákban, melyek túlnyomó többsége a Szent László alakja köré szövődött mondakör illetve a szent király kultuszának része. Egy legendafüzér négy „epizódja” kapcsolódik szorosan a faluhoz és vidékéhez. Fontos megjegyezni, hogy – a műfaj jellegéből adódóan – több változata is ismert és elterjedt ezeknek a legendáknak, és bár mindeniknek van valóságalapja, nem mondhatjuk ki egyikről vagy másikról, hogy ez vagy amaz mond igazat – ebben rejlik érdekességük. Szent László kalandjai, amelyek a nép körében legendahőssé, példává avatták, a kunokkal való honvédő csaták emlékezetes jelenetei (a király nevében is megmaradt ezen csaták emléke: „Kunverő” I. László).

A kőpénzek legendája szerint a királyt és maroknyi seregét a kunok üldözték tájainkon, s lassan utolérték őket. A szent király ilyen nehéz helyzetben Istenhez fohászkodott segítségért, a mennyei sugallat pedig nem késett, s tanácsára a király arany- és ezüst pénzeit a földre szórta, vitézei pedig követték példáját. A kunok pedig lovaikról leugrálva, kapzsi mohósággal szedték az aranyakat. Ám ezt látva, biztonságosnak hitt távolba érve a magyar vitézek is lovaikról leszállva igyekeztek maguknak is szerezni az elszórt érmékből. László, érezve a veszélyt és bízva az imádság erejében, újra Istenhez fordult segítséget kérve. És ekkor nem sugallat, hanem valóságos csoda jelentette a menekvést a pogány kapzsiság ellen: a földre szórt aranyak apró kőérmékké változtak. A népi epika ily módon magyarázza a vidéken ezerszám található kőpénzek eredetét, amelyek valójában ősi tengeri lények meszes maradványai („Numulites perforatus”).

A legendafüzér második epizódja logikus folytatása az előzőnek, és a Tordai-hasadék keletkezését hivatott magyarázni. Ennek megfelelően az üldözés a mai Torda felett, a hasadék vidékén folytatódik, s a kicsiny magyar csapatot ismét vészesen megközelíti az üldözők hada. Szent László király újból fohásszal fordul Istenhez, amelynek következtében a magyar csapat háta mögött, az üldözők előtt hatalmas tátongó hasadék nyílik, a hegy kettéválik, s a kunok már nem tudják száguldó paripáikat megállítani – menthetetlenül bezuhannak, de a megmaradottak sem tudják az üldözést folytatni, hiszen sziklahasadék választja el tőlük a királyt és csapatát.

A szerencsésen végződött kaland ellenére azonban László katonái hamarosan zúgolódni kezdtek, fáradságra, szomjúságra hivatkozva lemaradoztak, megálltak. A király pedig ismét csodát tudott tenni, Istenbe vetett hitének erejével: a mai Peterd közelében, a mezőn, egy fehér sziklához lépve levette sisakját, s kardját a sisak fölött a sziklába döfte. A kard okozta szűk nyíláson kritálytiszta, friss, hűs víz buzogott elő, így a megfáradt magyarok ezzel olthatták szomjukat. Hogy a legendából mi igaz, nem tudni, azonban a fehér sziklában egy kard okozta „szúrás” nyoma alatt hatalmas sisak, csizmás lábnyom és lópatkó alakja rajzolódik ki ma is tisztán, utat engedve a csörgedező víznek. A hagyomány ezt a forrást Szent László kútjának, Szent László-forrásnak nevezi. Nagyon kevesen múlott, hogy a forrás nem esett az észak-erdélyi autópálya kijelölt nyomvonalán az előmunkálatok áldozatává, tőle egy kőhajításnyira ma hatalmas munkagépek hordják-gyalulják a földet, a jövőt építve rombolják a múltat. Ha a közvetlen veszélytől meg is menekült, nyugtalanságra ad okot az építendő autópálya vészes közelsége, amely nemcsak a tájat, de a forrás békés varázsát is tönkreteszi.

Ezen legendasor zárómozzanata a település eredetét igyekszik ugyancsak Szent László alakjához kötni, s így szól: a király, Isten iránti hálából elhatározza egy templom, egyház alapítását. Egy kilőtt nyíllal határozza meg a templom leendő helyét, s köréje letelepíti vitézeit. Ez a legenda kevésbé tűnik eredetinek, hitelesnek, ám egy vitathatatlan tény szól mellette: az egyház – tehát a település is - már a XI. században bizonyíthatóan létezik, sőt, Szent László nevét viseli mind a mai napig.

Ugyanezt a legendakört Borbély József, a századfordulón Tordaszentlászló megbecsült igazgató-tanítója az 1880-as években a következőképpen jegyezte le:
„Nem messze van ide az a hegy, ahol a nagymennyiségű kerekidomú csigakövületeket a nép ma is Szent László pénzének nevezi. A monda szerint a szent király az őtet üldöző kunok közé aranypénzt szórt; de amidőn ezek összeszedésére leugráltak, a pénz mind kővé változott át. Az ezen dühbe jött kunok fogvicsorgatva vették űzőbe a már kezeikből kétszer kisiklott királyt, amidőn a hegy élén feltűnt a magyar seregnek a király segítségére siető zöme, melynek a szent király élére állván, az űző kunok csakhamar visszafordultak és üldözöttekké váltak. Mind egy szálig elestek a magyarok erős csapásai alatt, kik táborhelyüket is elfoglalván, nagy zsákmányra tettek szert. A fényes győzelem emlékére nevezték el a hegy ezen részét Király erdejének, s hogy azon kor vallásos igényei is kielégítve legyenek, a szent király a zsákmányból fényes emlék-imolát építtetett a Király erdeje csúcsára. Odább a hegység túloldalán a kunok kezeiből kiszabadult magyar foglyokat megtelepítvén, ott is fényes templomot építtetett, s az így keletkezett falu még ma is a Szent László nevét viseli.”