Csendes emlékezés

Csendes emlékezés

Álljunk meg egy percre,
S hajtsunk fejet azoknak,
Kiket, mély gödrök rejtenek,
És fagyos hantok takarnak.
Gyúljon láng mécsesben,
Szeretetünk éltesse csendben,
Gyűljön értük könnyünk,
Rájuk gondolva szemünkben.
Ne felejtsük őket el soha,
Emlékezzünk rájuk e napon,
Ezzel őrizve őket szívünkben,
Hisz nekik ott helyük vagyon.
Menjünk hát ma ki hozzájuk,
Végső csendes nyughelyükre,


Drága Halottainkért, akik már nincsenek velünk, de szívünkben élnek örökkön örökké!

Valaki mindig elmegy közülünk, s magával visz egy darabot a szívünkből. Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra, mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk. Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek. Dallamok, amelyek
csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet, mert egy valami értelmetlen csak:
és az a halál!

Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételünkben, gyertyalángba lobbant emléküket. Valaki elment közülünk. Örökül hagyva ránk emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.

Mert szívünkben és életünkben ŐK a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.

1956 Emlékezzünk

1956 Emlékezzünk Emlékezzünk, hisz van mire emlékeznünk. Sok ezer honfitársunkra, kiket elvesztettünk. Forradalom volt, azt elmondhatjuk ma már. Közös sírjuk fölött egy kopjafa áll. Emlékezzünk rájuk, a bátor ifjakra, Kik életüket adták a Magyar forradalomban. Ezerkilencszázötvenhat ködös őszén, Történelmet ír a magyar nép a hősök vérén. Sok családban hagytak fájdalmat és bánatot. Tudjuk nem ezt akarták, csak egy szabad országot. Magyarok voltak ők, kik szerették a hazát, Munkások, tanulók és egyetemisták. Sok ezer becsületes magyar. Csak igazságot és szabadságot akart. Közülük sokat vittek bitófára, Ez volt akkor a pufajkások kormánya. Felejteni ezt lehetetlen volna, Ötvenkét év távlata mind ezt igazolja. Sok ifjú és talpig Magyarok, Kiknek vére áztatta a pesti aszfaltot. Nagy árat fizettünk a szabadságért, Sok ezren adták életüket a hazáért. Kilencszázötvenhat október hónapja, Tisztességgel emlékezzünk bátor fiainkra. Ötvenkét éve történt, elmúltak az évek, De hőseink szívünkben örökké élnek. Ne fogjon fegyvert soha a Magyar a Magyarra, Sokat szenvedett nemzetünk ezt akarja. De legyünk éberek és figyelmesek, Ezek még egyszer meg ne történhessenek. Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék, Ifjú életüket derékba törték. Sok ifjú és családapa, Kiket szülő, testvér, feleség, gyermek soha nem láthatja. Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk, Egy percnyi csendet, mit emlékükre szánunk.

Antóni Sándor (2007. október, Szalmatercs)

Oktober 6. Az aradi vértanúk napja

Az aradi vértanúk


Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed’,
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért életet aldózának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

Palágyi Lajos