A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, és művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott hazafias dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon, és a tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.
Csanády György életre hívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – az ország szétszakadásának nyomasztó élménye közepette – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.
A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagy áldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagy áldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.
Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.
Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kriza Ildikó tanulmánya szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.
Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében allegorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések.
A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kriza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.
Csanády György Székelyudvarhelyen született 1895. február 23-án, és az itteni Református Kollégiumban érettségizett 1913-ban. A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de nem a szakmájából, hanem az irodalomból élt. Az I. világháborúban katonaként megsebesült. Magyarország-ra költözött, és 1920-21-be ötödmagával megalakítja a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Budapesten, 1952. május 3-á halt meg. A Farkasréti Temetőben temették el, de később - végakarata szerint - hamvait Székelyudvarhelyen, a Református Belvárosi Temetőben, a családi sírban helyezték el.
Mihalik Kálmán Ómoravica bányán született 1896. február 21-én. Kolozsváron a piarista gimnáziumban, majd az unitárius főgimnáziumban tanult, itt érettségizett 1915-ben. Mivel katolikus volt, vallásórára a kegyesrendisek által vezetett főgimnáziumba járt. A kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be. A háborúban ő is fronton teljesített szolgálatot. A háború után tanulmányait Szegeden folytatta, majd az itteni egyetemen lett tanársegéd. 1922. szeptember 6-á, 26 éves korában, tífuszban halt meg, Szegeden; sírja a Belvárosi Temetőben van.
