2012. január 20., péntek

Székelyudvarhely - Szejkefürdő



 Szejkefürdő.

A város észak-nyugati részén, 1 km-re, a Szováta felé vezető műút mellett fekszik a székely kapuiról és gyógyvizéről nevezetes Szejke-fürdő. Gyógyvizét 1766 óta ismerik, állítólag egy köszvényes lábú pásztor fedezte fel, aki mialatt nyáját itatta, lábát is mosogatta a forrás vizében, s az meggyógyult. A vasban, szénsavban és karbonil-szulfidban gazdag vizet egykoron szekérrel korsókban szállították a városba. Jelenleg 11 kádas meleg fürdőben a reumás, légúti és bőrbetegségek gyógyítására használják, a borvizet pedig gyomorbántalmak kezelésére, szívérrendszeri és idegbetegségek gyógyítására. A fürdő 1871-ben lett Orbán Balázs tulajdona, aki a kor igényeinek megfelelő fürdőhelyet alakított ki. Végakarata szerint az itteni kriptában temették el, amely az I. világháború alatt megrongálódott. Földcsuszamlás, villámcsapás is érte, így 1921-re összeomlott. Kirabolták, Orbán Balázst pedig a kripta elé temették. Egy újabb síremlék, a faragott fejfa sem bizonyul tartósnak. Jelenleg egy kő-síremlék kettős kopjafával, és egy Orbán Balázst ábrázoló dombormű hirdeti hol nyugszik a nagy székely. A 12 hektáros területű fürdőhelyen jelenleg van 2 borvízforrás, egy mofetta, valamint egy vendéglő és két falatozó. A Szejke patakon túl több nyaralót és panziót építettek, van egy színpad is, ahol minden nyáron megrendezik a Szejke fesztivált.


Ásványvizes strandfürdő, a közelben ásványvízforrás, sőt kénes kádfürdő is szolgálja a pihenést, a Szejke Gyöngye étterem mellett.
Az igazi látványosság azonban a legnagyobb székely Orbán Balázs síremléke.
Orbán Balázs hosszú évek kitartó munkája után 1868-ban tette a nemzet oltárára a 6 kötetes „Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból” című munkáját. A mai napig a legrészletesebb leírása Székelyföldnek, újra hitet adott a székely népnek, megmentette a múltat a jövőnek. Orbán Balázs 1829. február 23-án született Lengyel falván. Középiskolai tanulmányait Udvarhelyen végezte a római katolikus iskolában, majd a református kollégiumban. Az Udvarhelyen eltöltött évek eldöntötték és kijelölték küldetését. Így vall erről: „…háromszorosan anya nékem, mint kedves szülőföldem… Kedves és kegyelt nekem e pont, a Székelyföldnek, szép hazámnak anyavárosa, mert …itt tanultam meg honom múltját, itt ismerkedtem meg annak magával ragadó nagyszerű történelmével, itt fogalmazott az eszmélettel egyidejűleg a hon – szabadságszeretetnek éltem irányát meghatározó dicső érzete.” 1890. április 19-én hunyt el. Négyszer temették újra, a jelenlegi emlékművet 1969-ben emelték.

A domboldalon álló síremlék előtt tizenegy székelykaput emelt a hálás utókor. A több mint 100 év alatt fölállított különböző stílusú, gyönyörű kapuk méltó felvezetést adnak a síremlékhez. Az emlékmű előtt álló első kapu 1888-ban készült, Orbán Balázs kapuja volt és Szejke-fürdői Kossuth-lak bejáratánál állt. A síremlék terméskőből készült, rajta Orbán Balázs emléke és tisztelete mélyen beleivódott a székelyekbe, melyről Nyíró József így beszélt a síremlék avatásakor: „nincsen ezen a földön egyetlen fűszál, egyetlen porszem, amely őt ne ismerné, lényege ne volna, nincsen öröm és nincsen egyetlen tenyérnyi hely, melyet lába ne érintett volna, élet és igazság, melyet világgá ne kiáltott volna…”

2008 tavaszán megnyílt a Szejkefürdői Borvíz- és Fürdőmúzeum, amely szép környezetben és gazdag bemutatóanyaggal várja a látogatókat.
A főépület mellett viszont van egy forrásház, itt működik a régi pumpa, és lehet vizet tölteni. A múzeumhoz egy kocsiszín is tartozik, itt két szejkevizes szekér látható. A földszinten kapott helyet az Orbán Balázs életét és munkásságát bemutató kis kiállítás is, a modernebb technikában otthonosabb látogatók pedig érintőképernyős bemutatót nézhetnek az erdélyi gyógyvizekről, valamint leírásokat olvashatnak a székelyföldi fürdők történelméről egészen a római kortól kezdődően.

 
Orbán Balázs, A Székelyföld leírása -ban Szejke részletnél a következő képpen írja le a Szejke-fürdő eredetét:

"Szejke áldásos gyógyforrását egy pásztor fedezte fel a 40-es (1840) években, ki a
Sós patak mocsarai között felbuzgó ásványos forrásra szokta nyájait itatni hajtani, melyet sós tartalma miatt minden állat kedvel. A pásztor köszvény által összezsugorított lábait ily alkalommal szintén mosogatni s az ásványos vízben áztatni szokván, azok rövid időn kiegyesednek, és rugékonyságukat, teljes épségüket visszanyerték. E példán okulva a szomszéd faluk hűdésben szenvedő lakói a forrásnál kerestek és találtak gyógyulást, mire híre terjedvén, távolabbi vidékekről és a szomszédos városból is jöttek a csodás hatású vízre. Ezek lakás hiányában lombsátorokban helyezkedtek el. Első állandó épülete a fürdőnek a Verebélyi (udvarhelyi polgár) által 1846-ban épített deszka korcsma volt, hol italneműket kezdett árulni és a fürdővendégeket élelmezte. 1850-ben a gyógyforrást vesszőfonadékos, 1852- ben deszkamedencében foglalták. 1856-ban Csiszár Mihály udvarhelyi polgár vette meg, aki deszkából három fürdőszobát rögtönzött a medence mellé. 1860-ban Horváth Dániel lett a haszonbérlő élvezője; ő hatszobás lakóházat és 12 fürdőszobával ellátott fürdőházat építettet, s a hideg fürdőt vetkező szobákkal (kabinokkal) vette körül. 1866-ban tőle vásárolta meg az egész területet lengyelfalvi báró Orbán Jánosné, aki 1871-ben átadta fiának, Orbán Balázsnak. Ő lett aztán a gazda, aki "nagy költekezéssel" a fürdőt a kor igényei szerint berendezte, az Attiláról elnevezett fő forrást kőmedencébe foglalta, új meleg fürdőket épített (szintén kőből) , valamint vendéglőt, huszonnégy új szállást kocsmával, istállót, szekérszínt és fürdőfelügyelői lakást. A közeli erdőben utakat vágatott és sétányokká alakította őket."


 Orbán Balázs sírja és emlékműve.:



 
Orbán Balázs (1829-1890) a legnagyobb székely, író, történész, etnográfus, publicista és közéleti személyiség sírhelye és emlékműve a borvízoldalban van. Végakarata szerint az egykori birtokon, a szejkefürdői domboldalban helyezték örök nyugalomra. Az emlékműhöz vezető ösvény érdekessége, hogy 14 darab felállított székelykapu alatt sétálva juthatunk el az Orbán Balázs síremlékhez.

2012. január 16., hétfő

Ábel a rengetegben

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!" "...

Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, ennek folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet.... 1920-ban járunk, Erdélyben.Egy székely család, Szakálék otthonában Az anya fiával, Ábellel van otthon.Szakállas Ábel egy 15 éves, székely fiú, aki az I. világháború után elszakadt Erdélyben, Csíkcsicsón lakik az apa, Gergely középbirtokossági erdőpásztor, hetente 1-2 alkalommal jár haza.Majd az apa közli Ábellel, hogy a Hargitába fog menni erdőpásztornak.Az a feladata, hogy őrizze a kivágott fát, és ha vásárlók jönnek, akkor fizetés ellenében számlát állítson ki nekik.Ábelnek nem igazán tetszik az ötlet, hogy erdőpásztor legyen, de nem lehet kifogása.Egy faház lesz az otthona, amiben találkozik Bolhával (kutya), későbbi hű társával.Otthonról egy kecskét, egy macskát és két tyúkot visz magával.Első éjszakája egyedül rémesen telik, másnap meg látogatja az igazgató, el magyarázza a teendőket, azt, hogy fát kell árulnia, s hogy a ki dőlt fákkal szabadon gazdálkodhat.Egyik erdei sétája alkalmával talál 5 ládát, tele fegyverrel és tölténnyel, amiből két puskát és hozzá töltényt el is tesz magának.Az egyik vaskörte alá tüzet rak, majd a hatalmas robbanás után visszatérve a helyszínre hatalmas pusztítást lát. Ábel örül ennek, mivel szerződése szerint a (viharban) ki dőlt fákat eladhatja, és az értük kapott pénzt meg tarthatja.Dávid Pál könyveket hozott Ábelnek cserébe fát vitt Majd egyszer meg érkezik három barát, egy főispán, Furtuna barát valamint Márkus, aki most a kocsis szerepét töltötte be. A gvárgyin meg tanítja lőni Ábelt, s szép napokat töltenek négyesben, Később nagy búcsúzkodás során a barátok el felejtenek fizetni. meg érkezik Márkus az ígért könyvekkel és az elismervénnyel, miszerint a fa árát be fizették a bankba.Egy Fuszulán nevű román kereskedő is, aki már eddig is sok fát vásárolt Ábeltől, s most úgy dönt, cselhez folyamodik. Nem fizet a fáért, hanem egy hamis elismervényt ad Ábelnek.majd Ábel le leplezvén a csalást, a társaság igazgatójával elfogja. Mivel a csaló el menekül, ki rendelnek a fiú mellé egy morcona román csendőrt, Surgyélánt. Viszonyuk az első perctől ellenséges, Surgyélán ki akarja szolgáltatni magát Ábellel.Ketten töltik a telet a hótól el zárt házban, egyik nap a csendőr egy sassal tér haza ami megöli a macskát és a kutya fél szemét is ki kaparja.Büntetése azonban nem marad el, vacsora lesz belőle.meg sütik és meg eszik, de az emészthetetlen húsától Ábel hosszú időre ágynak esik.az otthonról kapott elemózsiát eszegeti, addig a román csendőr Surgyélán ki jár a ház mögé és meg eszi a kecskét.Surgyélán később össze áll Fuszulánnal, és akkor térnek vissza az erdei házba, mikor Ábel édesapja is ott tartózkodik. Ekkor érkezik meg Ábel apja a szomorú hírrel, Ábel édesanyja meghalt.Az öreg le részegedett, és fogást keresett a két gonosztevőn. Ábel nagy nehezen meg menti apját a verekedéstől, és ezzel saját életüket is.A végső megoldást a tüdőbeteg Márkus jelenti, aki immár ittas állapotban el kezd prédikálni a bűnről, a bűnbeesésről,Ez a tüdőbeteg fiú végül is fel költözik Ábelhez a Hargitára, hogy ott gyógyuljon. A két fiatalt felkeresi Surgyélán és Fuszulán, majd az ifjú szerzetes el mondott beszédének hatására önként jelentkeznek a rendőrségen.Márkus végül is bele hal a betegségébe és a Hargitán el temetik.Ábel el megy a megbízó bankjába, hogy fel vegye a fizetését, és ott szembesül a ténnyel, hogy télre csak a fele fizetés jár, mivel akkor nem kell fát el adni. Visszatért falujába, ahol meg látogatja édesanyja sírját,és úgy dönt, neki vág az országnak hű kutyájával, Bolhával. és ott meg fogadja, hogy egész életében a szegények és elnyomottak szószólója lesz. Ábel, a havasi pásztor, a népmesei ihletésű főhős, aki gyermeki szabadságának elvesztését nem hajlandó tudomásul venni, sok veszélyes helyzetbe kerül, de mindig helytáll, akár a természet erőivel, akár a korabeli hatalmasságokkal kerül is szembe. "a szegények és a elnyomottak zászlaját fogom öröké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam" - mondja a regény befejező soraiban.

A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.




2011. november 17., csütörtök

Madarasi Hargita



A Madarasi Hargita a vulkáni eredetű Hargita hegyvonulat legmagasabb része. A Székelyek Szent Hegyeként ismert, többszörösen megénekelt magaslatról gyönyörű kilátás nyílik a terjedelmes Hargita kráterre, melyet körben a Mihály-havas, a Madarasi Hargita, a Rákosi Hargita, a Madéfalvi Tető és a Csicsói Hargita csúcsok által tagolt hegygerinc határol.

A Madarasi Hargita csúcsán állva tiszta időben megnyílik a látogató előtt a látóhatár, mely szinte az egész Erdélyi Medencét felöleli. A horizontot nyugaton a 230 kilométerre fekvő Bihari Hegység, délen a 130 kilométerre fekvő Fogarasi Havasok, Királykő és Búcsecs határolja, keleten, 30-50 kilométernyi távolságban a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagy-hagymás tömbje, északon pedig 50-70 kilométerre a Görgényi és a Kelemen havasok láthatók.


Kárpátia : Székely Himnusz - HARGITA, Madarasi-csúcs,




A Hargita hegység legmagasabb csúcsa a Madarasi-Hargita 1801 méter magas és a legmagyarabb hegységnek nevezik mert a Hargitát körös-körül székely-magyar falvak,városok övezik,nevét a Csíkmadaras faluról kapta,nyilván azért mert az ottani székelyek birtoka,őrhelye és megfigyelő helye volt évszázadokon keresztül.A Madarasi-Menedékház 1650 méter magasan van és 1941-ben építették amikor még magyar világ volt és magyar állami támogatással.Az út a Menedékházig visz,ahol sípályák vannak sífelvonóval ,télen csak egy nyomon tolják el a havat és éppen ezért olyan szabályt hoztak be,hogy délelőtt csak felfelé mehetnek a járművek és délután csak lefelé,így elkerülik a kellemetlen elakadást,balesetet.A Menedékháztól a csúcsra vezető út nem túl meredek,de a hatalmas hó miatt ami eléri a 2-3 métert naponta egyszer letolják,hogy fel lehessen jutni a csúcsra.A csúcson Kopjafák és Keresztek jelzik,hogy ez a hegy a székely-magyarok hegye.A csúcsról a kilátás csodálatos,tiszta felhőtlen időben a Keleti és Délkeleti Kárpátok hegyei is jól látszanak,még a Fogarasi-havasok is.A monda szerint a székely nép "Szent Hegyének" tartják a Hargitát.Ne felejtsük el ,hogy még a Székely-himnuszban is benne van,hogy "honvéd áll a Hargitán ".






Csaba királyfi legendája

Amikor Atilla meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Mert Atillának annyi fia volt, hogy mint egy népet, meg se lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni. De a ravasz német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott.
A hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának a fia volt. Mind a két fiú uralkodni kezdett, de végül a kard döntött közöttük. Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg.
Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől. Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek. A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használják ezeket. Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre.

Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet azóta a Hadak Útjának neveznek, egy lovascsapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a Hadak Útján némán visszatért a magas égbe.Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítiából elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek, és Erdély őrzését a székelyekre bízták.

2011. november 14., hétfő

Madarasi Hargita

A Madarasi Hargita a vulkáni eredetű Hargita hegyvonulat legmagasabb része. A Székelyek Szent Hegyeként ismert, többszörösen megénekelt magaslatról gyönyörű kilátás nyílik a terjedelmes Hargita kráterre, melyet körben a Mihály-havas, a Madarasi Hargita, a Rákosi Hargita, a Madéfalvi Tető és a Csicsói Hargita csúcsok által tagolt hegygerinc határol.

A Madarasi Hargita csúcsán állva tiszta időben megnyílik a látogató előtt a látóhatár, mely szinte az egész Erdélyi Medencét felöleli. A horizontot nyugaton a 230 kilométerre fekvő Bihari Hegység, délen a 130 kilométerre fekvő Fogarasi Havasok, Királykő és Búcsecs határolja, keleten, 30-50 kilométernyi távolságban a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagy-hagymás tömbje, északon pedig 50-70 kilométerre a Görgényi és a Kelemen havasok láthatók.





A Madarasi Hargita méltán vált az idők során valóságos zarándokhellyé.





















A Hargita hegység legmagasabb csúcsa a Madarasi-Hargita 1801 méter magas és a legmagyarabb hegységnek nevezik mert a Hargitát körös-körül székely-magyar falvak,városok övezik,nevét a Csíkmadaras faluról kapta,nyilván azért mert az ottani székelyek birtoka,őrhelye és megfigyelő helye volt évszázadokon keresztül.A Madarasi-Menedékház 1650 méter magasan van és 1941-ben építették amikor még magyar világ volt és magyar állami támogatással.Az út a Menedékházig visz,ahol sípályák vannak sífelvonóval ,télen csak egy nyomon tolják el a havat és éppen ezért olyan szabályt hoztak be,hogy délelőtt csak felfelé mehetnek a járművek és délután csak lefelé,így elkerülik a kellemetlen elakadást,balesetet.A Menedékháztól a csúcsra vezető út nem túl meredek,de a hatalmas hó miatt ami eléri a 2-3 métert naponta egyszer letolják,hogy fel lehessen jutni a csúcsra.A csúcson Kopjafák és Keresztek jelzik,hogy ez a hegy a székely-magyarok hegye.A csúcsról a kilátás csodálatos,tiszta felhőtlen időben a Keleti és Délkeleti Kárpátok hegyei is jól látszanak,még a Fogarasi-havasok is.A monda szerint a székely nép "Szent Hegyének" tartják a Hargitát.Ne felejtsük el ,hogy még a Székely-himnuszban is benne van,hogy "honvéd áll a Hargitán ".
„Istenhez hiszi magát közel a természet nagyszerűsége által meghatott, a világ semmiségei fölé emelkedett ember“ (Orbán Balázs).

Csaba királyfi legendája
CSabaAmikor Atilla meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Mert Atillának annyi fia volt, hogy mint egy népet, megse lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni. De a ravasz német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott.
A hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának a fia volt. Mind a két fiú uralkodni kezdett, de végül a kard döntött közöttük. Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg.
Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől. Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek. A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használják ezeket. Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre.

Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet azóta a Hadak Útjának neveznek, egy lovascsapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a Hadak Útján némán visszatért a magas égbe.Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítiából elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek, és Erdély őrzését a székelyekre bízták.

2011. október 22., szombat

Csendes emlékezés

Csendes emlékezés

Álljunk meg egy percre,
S hajtsunk fejet azoknak,
Kiket, mély gödrök rejtenek,
És fagyos hantok takarnak.
Gyúljon láng mécsesben,
Szeretetünk éltesse csendben,
Gyűljön értük könnyünk,
Rájuk gondolva szemünkben.
Ne felejtsük őket el soha,
Emlékezzünk rájuk e napon,
Ezzel őrizve őket szívünkben,
Hisz nekik ott helyük vagyon.
Menjünk hát ma ki hozzájuk,
Végső csendes nyughelyükre,


Drága Halottainkért, akik már nincsenek velünk, de szívünkben élnek örökkön örökké!

Valaki mindig elmegy közülünk, s magával visz egy darabot a szívünkből. Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra, mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként ragyognak ránk. Ajkukon eddig sohasem hallott dallamok születnek. Dallamok, amelyek
csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet, mert egy valami értelmetlen csak:
és az a halál!

Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételünkben, gyertyalángba lobbant emléküket. Valaki elment közülünk. Örökül hagyva ránk emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.

Mert szívünkben és életünkben ŐK a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.









1956 Emlékezzünk

1956 Emlékezzünk
Emlékezzünk, hisz van mire emlékeznünk.
Sok ezer honfitársunkra, kiket elvesztettünk.
Forradalom volt, azt elmondhatjuk ma már.
Közös sírjuk fölött egy kopjafa áll.
Emlékezzünk rájuk, a bátor ifjakra,
Kik életüket adták a Magyar forradalomban.

Ezerkilencszázötvenhat ködös őszén,
Történelmet ír a magyar nép a hősök vérén.
Sok családban hagytak fájdalmat és bánatot.
Tudjuk nem ezt akarták, csak egy szabad országot.
Magyarok voltak ők, kik szerették a hazát,
Munkások, tanulók és egyetemisták.

Sok ezer becsületes magyar.
Csak igazságot és szabadságot akart.
Közülük sokat vittek bitófára,
Ez volt akkor a pufajkások kormánya.
Felejteni ezt lehetetlen volna,
Ötvenkét év távlata mind ezt igazolja.

Sok ifjú és talpig Magyarok,
Kiknek vére áztatta a pesti aszfaltot.
Nagy árat fizettünk a szabadságért,
Sok ezren adták életüket a hazáért.
Kilencszázötvenhat október hónapja,
Tisztességgel emlékezzünk bátor fiainkra.

Ötvenkét éve történt, elmúltak az évek,
De hőseink szívünkben örökké élnek.
Ne fogjon fegyvert soha a Magyar a Magyarra,
Sokat szenvedett nemzetünk ezt akarja.
De legyünk éberek és figyelmesek,
Ezek még egyszer meg ne történhessenek.

Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék,
Ifjú életüket derékba törték.
Sok ifjú és családapa,
Kiket szülő, testvér, feleség,
gyermek soha nem láthatja.
Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk,
Egy percnyi csendet, mit emlékükre szánunk.
Antóni Sándor
(2007. október, Szalmatercs)

2011. október 6., csütörtök

Oktober 6. Az aradi vértanúk napja

Az aradi vértanúk


Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed’,
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért életet aldózának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

Palágyi Lajos