2011. augusztus 8., hétfő

Brasó Erdély






Brassó városa

Erdély délkeleti részén, a Kárpátok kanyarulatában, a barcasági medencében fekszik. A honfoglalás előtt bolgárok lakták a már ekkor is népes települést.
Szent István a Cenk-hegyre építtette a Brassovia nevű várat, amit 1211-be n II. Endre a Német Brassó Lovagrendnek adományozott. Az 1285-ben a tatárok felgyújtották a várost. 1384-be n, a tatárjárások következményeként elkezdték a városfalakat építeni. 1421-be n II. Murád török szultán elfoglalta Brassót, és földig romboltatta a falakat. A város visszafoglalása után 1427-be n Luxemburgi Zsigmond király itt tartott országgyűlést. Hunyadi János 1455-be n engedélyezte a brassóiaknak, hogy a cenki vár romjait felhasználva újjáépítsék a város falait. 1467-be n Mátyás király, moldvai hadjárat idején Brassóban pihent meg. A mohácsi csatavesztés után a város I. Ferdinánd oldalára állt, és elűzte Szapolyai Jánost és csapatait. Szultáni parancsra Petru Rareş betört Erdélybe és 1529. június 29-én legyőzte Földvárnál Ferdinánd seregét, valamint megrohanva Brassót elfoglalta a Fellegvárt, amit le is rombolt. 1534-be n Lodovico Gritti 7000 főnyi törökkel táborozott a vár falai között, várva Erdély nagyjainak hódolatát. 1599-be n pedig Vitéz Mihály foglalta el a várost. A 16. században Brassó már fejlett, 8000 lakosú város volt. 1603-ban itt halt meg Székely Mózes, a IX. Radu Şerban vajda seregével vívott ütközetben, és testét itt temették el.1660-ban a Fellegvárban található lőportornyok felrobbantak, a védőműveket 1667-be n állították helyre. 1688-ban az Erdélyt megszálló osztrák sereg ostromolta a várost, melyet Veteráni tábornok május 26-án a Fellegvárral együtt elfoglalt és felgyújtott. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején Brassó nem csatlakozott a fejedelemhez, ezért a kurucok a várost kifosztották. 1611. július 8-án itt szenvedett vereséget Báthory Gábor a moldvai vajda és a brassói szászok egyesült seregétől. 1688. május 26-án Antonio Caraffa felgyújtotta a várost, híres temploma, a Fekete-templom falai azóta feketék. A következő években a kurucok kifosztották, 1849 márciusában pedig Bem foglalta el. 1849. június 19-én a cári csapatok szállták meg, és a Fellegvárat egy napi ostrom után bevették. Ezután a város védelmi jelentősége megszűnt. Andrei Şaguna kezdeményezésére.

Brassó Poiana az egyik legjobban kiépített síközpont Erdélyben, 10 jól karbantartott sípályájával amelyek különböző nehézségűek, szlalompályájával és kitűnő szállodáival. Itt sötétedés után sem áll meg az élet, a jól kivilágított pályák éjszaka is várják a sportolni vágyókat.

Fekete Templom



Leírása:

89 méteres hosszával a legnagyobb gótikus templom Bécs és Konstantinápoly között. Építését egy XIII. századi román stílusban épült templom helyén 1383-ban kezdték meg, Thomas Sander plébános idején. A gótikus stílusú épület már majdnem készen állt, mikor 1421-ben, egy török betörés alkalmával lerombolták. A munkálatok végül 1477-ben fejeződtek be, ekkor szentelték fel, és helyezték Szűz Mária védnöksége alá.

A tervekkel ellentétben a két nyugati torony közül csak a déli készült el, aminek magassága 65 m. A hat harang közül ma már csak három van meg, ezek közül a legnagyobb 6300 kg-os, Erdély legnagyobb harangja. Hangzása csodálatos, de csak ünnepek és különleges események alkalmával kondítják meg.

A Fekete-templom a csarnok típushoz tartozik, a közép- és oldalhajók egyenlő magasságúak, ellentétben a bazilika típussal, ahol a főhajó magas, míg az oldalhajók alacsonyabbak. Szentélye háromhajós, magasba ívelő csarnok, a késő gótika műve. Az istentisztelet alatt a délelőtti órákban ragyogó napfény árasztja el a magas, gótikus ablakokon át.

A nagy reformátor, Honterus János idején, 1542 októberének elején vezették be a német nyelvű evangélikus istentiszteletet a templomban. Ezek voltak az erdélyi reformáció első konkrét eredményei. Honterus szobra a torony déli oldalán áll.



Johannes Honterus szobra

1689-ben tűzvész sújtotta a templomot, ekkor falait láng és füst kormozta feketére, ezután kapta a Fekete-templom nevet. A szerencsétlenség nagy mértékben pusztította a templomot, helyreállítása csaknem száz évig tartott.

A templom kincsei közé tartozik egy XVI-XVIII. századból származó anatóliai szőnyeggyűjtemény, amelyek Kis-Ázsia hírneves szőnyegközpontjait képviselik. A gyűjtemény a leggazdagabb Európában, annak ellenére, hogy számtalan példánya a tűz martalékává vált.

A földrengések által is gyakran sújtott templom állandó javításra, felújításra szorul, már a XVII. században két hatalmas külső pillért kellett építeni a diadalív megtámasztására. Helyreállítási munkálatokat végeztek a XIX-XX. században is, ekkor főként a szentélyeket erősítették meg. A templom külsején felújították a támpillérek tornyocskáit, illetve másolatokkal helyettesítették a XV. századi szobrokat. Ezek eredetije, a tűz kormától megfeketítve, a templom belsejében tekinthető meg.

Cenk

A Keresztény-havas egyik északi nyúlványa, a Cenk-hegy Brassó óvárosának déli részén található. 955 méteres magasságával, több, mint 300 méterrel, meredeken emelkedik ki a környezetéből, már messziről látszik. A hegytetőt gyalog, vagy a középkori városfal mellől induló felvonóval lehet megközelíteni. Autóval az óvárosban, illetve közvetlenül a felvonó alsó állomásánál parkolhatunk.

A hegy tetején már az Árpád-korban vár állt, ennek maradványait a felvonó felső állomásától, mintegy 10 perces gyaloglással érhetjük el.

A Millenniumra Jankovics Gyula budapesti szobrász tervezett emlékművet, melyet a Cenk-hegy tetején avattak fel 1896 október 18-án. Az emlékmű egy 16,8 m magas oszlop volt, melynek tetején Árpád fejedelem egyik harcosát ábrázoló 3,5 méteres szobra kémlelte az alatta elterülő tájat. Ám nem sokáig díszíthette a hegyet az emlékmű, 1913 szeptember 27-én, két besszarábiai oláh, Ilie Catarau és Timotei Kirilovl, dinamittal felrobbantotta. Az emlékmű ekkor még megrongálva ugyan, de állva maradt, később azonban, 1913 december 31-én, egy kiadósabb havazás eredményeként összedőlt. Darabjait az első világháborút követően a brassói Történeti Múzeum pincéjébe rejtették el.

Letűnt korok tanúja Brassó jelképe, a Cenk. A változó idők pedig változó szimbólumokat égettek a mesélő kövekbe. A honfoglaló vitéz már nem védi az ország délkeleti kapuját, helyette piros-sárga-kék zászlót lobogtat a szél. A lövöldében ropogó puskatüzet a vendéglő kommersz-zenéje váltotta fel, és a Bethlen-barlang egykori jeges kőládái előtt ma rács és emlékkereszt áll. Az egykori büszke lovagvár nem emelgeti függőhídját, és a kápolna oltára sem mesél a betegek, rabok, kovácsok és pásztorok védőszentjéről. Az idők változtak, és az emberek is. A hegy nem, mert a természet örök.

Városi legendák a Cenkről

Mesebeli időket idéz annak a cenki sárkánynak a legendája, amelyik megette a város elöljáróinak gyerekeit s akitől az egykori okos szász mészáros úgy mentette meg a várost, hogy oltatlan meszet csomagolt egy borjú bőrébe, azt tette a sárkány barlangja elé. A sárkány megette a „borjút”, vizet ivott rá, és felrobbant. Fentről nézve a Cenknek olyan alakja van, mint egy alvó sárkánynak.

Számos legenda ősi pogány kultikus helyként írja le a Cenket. A nagyobb kövekben oltárokat látnak, a tisztásokon áldozati helyeket emlegetnek. Valóságalapként megjegyzendő, hogy a régészek feltártak egy 2000 éves emberi csontokat tartalmazó kutat, amely egy őskori áldozathely része lehetett.

A Cenk lábánál számos barlangocska alakult ki a mészkőben, talán ez lehet a valóságalapja annak a városi legendának, amely a Cenk alatt húzódó katakomba-hálózatról beszél, sőt arról is, hogy a valamikori tanácsházat alagút kötötte össze a Cenk-nyergi barlanggal.

A kommunizmus idején egy Cenk alatt átvezető alagúttal akarták összekötni a Rakodó-negyedet Brassó belvárosával, ekkor kapott szárnyra az a legenda, miszerint a Cenk alatt egy óriási tengerszem van, amely ha kiöntene, elárasztaná a várost.

A Cenkre vezető szerpentines út mentén számos kőpad található. Egy legenda szerint az a kő, amelyből az első készült 1817-be n gördült le a hegyoldalon, maga alá temetve egy szerelmespárt.


2011. augusztus 1., hétfő

Segesvár-Erdély





Marosvásárhelytől 50 km-re délre, Székelyudvarhelytől nyugatra, a Segesd-patak Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik.

Ahogy Brassó felől a Küküllő szélles völgyébe vezet az út, hirtelen, két domb közt elénk tárul, középkori pompájában, Segesvár.
E gyönyörű város több-ezer éves múltja, három nép, román, magyar és szász, békés együttéléséről árulkodik.
Németül Sanschburg, románul Sighisoara, Segesvár egy festői középkori vár.
A város környékén végzett történelmi ásatások során, rengeteg, a helybeliek által használt, kő-, bronz- és vasszerszám került a felszínre.

Már 1898-ban, prof.Karl Seraghin által végzett kutatások során, alig 3 kilométerre a várostól, a Nagyküküllő bal partján, bizonyítékokat találtak egy valamikori település létezéséről.
Különbözőmélységű ásatások során, számos agyagkemencét hoztak felszínre, ezek közül is a legcsodálatosabb és legszámottevőbb egy 150 cm átmérőjű, művészi díszítésű kemence, mely restaurálás után a Városi Múzeumba került.
Egyéb nyomok számos, vesszőből font, agyaggal tapasztott házikó létezéséről árulkodnak.
Az itt talált leletek közt találunk emberekről, állatokról, madarakról készült égetett agyag szobrocskákat.
Csontból tűt, sípot, gombokat, fésűt, sőt még korcsolyát is készítettek, köböl pedig lándzsahegyet, kalapácsot, malomkövet, csiszolókövet.

1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide, ezután a város a szász szék központja lett. Favárát 1191-ben kezdték építeni, ami a tatárjáráskor elpusztult. Ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan építették be a várhegyet. A várat a törökök 1438-ban feldúlták, de a XVI. században újjáépítették. 1706-ban Pekry Lőrinc kuruc csapatai foglalták el, ekkor a 14 bástyából 5 elpusztult. 1849. július 31-én volt határában a segesvári csata, ahol feltételezhetően Petőfi Sándor életét vesztette


"Segesvár,ahol Vlad Tepes (Dracula)született"

Vlad 1431. november 8-án született az erdélyi Segesvár erődjében, Bár Vlad hazája Havasalföld volt, a családjával Erdélyben élt, mivel apját az oszmánpárti bojárok kiűzték az országból. Születésének évében apját Nürnbergben a Sárkány Lovagrend tagjává választották. Ötéves korában a fiatal Vladot is szintén beavatták a lovagrendbe.


Sokaknak a város fő vonzereje a Drakulával való kapcsolata - a középkori fellegvár falai között van a ház, amelyben Vlad Tepes született 1431-ben és amelyben állítólag négy éves koráig élt. Ma a házban bár és étterem található.

A vámpírkastély
Brassóhoz közel, Branban, azaz Törcsváron áll a Drakula-kastély, amelyet 1377-ben Nagy Lajos magyar király megrendelésére építettek a szászok. Később fontos szerepet kapott a török elleni védelemben. 1916-ban Brassó városa koronázási ajándékként Zita királynőnek ajándékozta, rá két évre pedig Mária román királynőnek ajánlotta fel, aki restauráltatta és egyik kedvenc tartózkodási helye lett. Napjainkban múzeumként működik. Nyugaton Drakula-kastélyként ismerik, bár soha nem volt lakhelye a történelmi Drakulának. Gótikus látványának és mesebeli környezetének köszönhetően a vámpírfilmesek kedvelt forgatási helyszíne. A nyugat érdeklődésén felbuzdulva a telekárak az utóbbi pár évben megsokszorozódtak, a falut és a várat szépen kicsinosították.

2011. július 27., szerda

Gyalu és a Gyalui havasok



A Gyalui-havasok


Az Erdélyi-Szigethegység északi részéhez tartozik, melyet nyugatról a Bihar-hegység és a Vlegyásza, délkeletről a Torockói-hegység, északról a Meszes-hegység határol, kelet felé pedig fokozatosan megy át a Mezőségbe.
A Gyalui-havasok a maga 1350 km2-ével, az Erdélyi-Szigethegység legnagyobb vonulatának számít. Legmagasabb csúcsa az 1826 méter magas Öreg-havas, amely a Szigethegységen belül az 1849 méteres Nagy-Bihar és az 1836 méteres Vigyázó (Vlegyásza, Vlădeasa) után következik.
A hegységre jellemzőek a magas, panorámákban bővelkedő hegyoldalak és hegyhátak, szépségét fokozzák mélyre bevágott völgyei, erdőrengetegei, mészkő szorosai és szirtjei.

A Gyalui_havasokba legjobb Gyalunál letérni a Bánffyhunyadot Kolozsvárral összekötő főútról. A Meleg-Szamos völgyén keresztül nagyszerű tájakon haladhatunk át, míg a Bélesi víztározóhoz nem érünk.

Szilágyi Sándor 1847-be n így írt a Gyalui-havasokról:

„Az Alföld sík tengerével szép lehet, de a természet ott, hol minden nyomon más öltönyét mutatja föl, még szebb. Mit ott megtakarított a természet, itt dúsan kárpótolta, s még annak egyformasága ringatja a lelket, az e helyt minden nyomon feltűnő új szépség elgondolkodni időt sem ad. E havasok ilyenek. Topánfalvától Gyaluig; a fönséges, a nagyszerű annyi változatosságban tűnik föl, hogy az utas a legszebb panoráma tájait véli maga előtt elvonulni.

Alig félórányira Gyalutól a havasok már elkezdődnek, mintha titánerő halmozta volna őket egymásra, s az isten nyilával sújtotta volna ketté, meresztik hideg karjaikat az ég felé. Az út e sziklák s a vígan és gyorsan lejtő Szamos közt kígyózik tova. De nem tart hosszasan ekképp. Az út egyet kanyarodik. S ím, egy hegy tűnik föl magas és meredek, néhol kopár sziklákkal, más helyt száraz katángokkal, vagy tövises bokrokkal benőve. A hegy kerek szinte megmászhatatlan meredek, s ormára járatlan kanyargó ösvényen juthatni föl. E hegy a Hidegszamos láncolatának végcsúcsa.”


Gyalu
Gyalui várkastély és parkja

Igen régi település, római kori romok találhatók például az iskola udvarán. Az erdélyi római katolikus püspökség 1440-ben épült vára a XVII.-XVIII. századi átépítés után 1861-ben leégett, azonban néhány reneszánsz építési elem, valamint Geréb László (1452-1502) erdélyi püspök, későbbi kalocsai érsek kőbe vésett reneszánsz címere máig fennmaradt. A vár napjainkban szellemi fogyatékos gyermekeknek ad otthont.

Gyaluból a műúton délnyugat fele haladva a festői szépségű vidéken vízgyűjtő tavak sokaságával találkozhatunk, a Hideg- és Melegszamos összefolyásánál: a gyalui vízgyűjtő tó, a Józseffalvi (Belis) vízgyűjtő valamint a Funtinella vízgyűjtő, amely arról nevezetes, hogy 1849-be n, a szabadságharc alatt itt halt hősi halált Vasvári Pál.

435 m tengerszint feletti magasságon, a Hidegszamos (Somesul Rece) vízi erőműve közelében turistaszálló áll a vendégek rendelkezésére.

A Gyalui Erdőben


A gyalui erdőben
A gyalui rengeteg erdőben
éppen nyílt a csormolya-virág,
illatozott a sárga-kék kapotnyak,
órjás harangvirágok ringatóztak,
vidám vörösbegy szökdécselt a fán –
s hogy énekelt egy ifjúkedvű ember:
apám!
Hogy énekelt!
Hogy reszketett a hangja!
Láttam, a sápadt évtizedek
raja ott lebegett
feje körül.
Láttam az emlékeket,
melyek vissza csak dallal hozhatók,
dallal s illattal egynéhánnyal,
illattal, széllel s muharos magánnyal,
s oly gyógyítók, oly jelen-oszlatók –
mint a csók.
De hova lesznek, ha ő egyszer elmegy:
a bús utak: Párizs, a Galbina?
a parajdi gyermekkor paradicsoma,
a Kővári-telep „gorkij”-i nyomora,
„a két öreg”, anyám, régi szerelmek?
Őrizzétek meg őt, kedves kapotnyak,
mondj majd hírt róla, csormolya-virág!
Zúgjanak róla erdőszéli fák,
ha viharok szelében ingadoznak!

1944 Ismeretlen szerző



2011. június 22., szerda

Névnapi- idézetek köszöntők

Nap vicce box

A nap vicce

Tordaszentlászló






Erdély különleges képződmény a Föld testén. Ezért illik rá a parafrazált szállóige: "Ha a Föld Isten kalapja, úgy Erdély bokréta rajta." Ebbe a színes bokrétába illik bele az Erdélyi Szigethegység keleti oldalán, a kunverő I. László királyunk nevét viselő Tordaszentlászló is.

Tordaszentlászló Kalotaszeg, Aranyosszék és a Mócvidék találkozásánál fekszik, a magyar nyelvterületek egyik legszebb, néprajzi és művelődéstörténeti hagyományokban gazdag tájegységnek, Kalotaszegnek máig híres oázisa, színes virága.
A falu a Maros-Aranyos-Kis-Szamos völgyeit összekötő római út mentén, Kolozsvártól délnyugatra 24, Tordától északnyugatra 36 km távolságra, a messze kéklő Gyalui-havasok és az Öreg havas találkozásánál, az Aranyos folyó és a Kis-Szamos vízválasztójának közelében jött létre.
Közelebbről a helység a Bence-, az Aranyos-, a Szőlő- és a Lengyel-patak által épített keskeny teraszokon települt, és alkot piacteres, több utcás halmazfalut a Szentlászlói-medencében.
A medence fő folyóvize a Fenes-pataka, amelyet a helybeliek Szőlő-patakának neveznek.

A helyi kisipart főleg a Torda szentlászlói és Magyarfenesi famegmunkáló és lakatos műhelyek jellemzik. Ezeken kívül még autó bádogos, festő és autójavító műhely, kőművesek, ácsmesterek, szobafestők, TV javítók, kárpitos, pálinkafőző tevékenykednek.

A környék utolsó földesura gróf Széchen Miklós, az Osztrák-Magyar monarchia utolsó párizsi nagykövete volt, a falu központjában ma is álló, a XIX. században, angol barokk stílusban építtetett 64 szobás kastély szolgált nyári rezidenciájaként, amelyet 14 holdas dendrológiai park vesz körül. A park olyan fafajtákkal dicsekedhetett, mint a vörösfenyő, a mirtusz, színeslevelű juhar vagy platán, vidékünkön nem őshonos fajok. A park, csakúgy mint a kastély, nagyon rossz álapotban van, köszönhetően annak, hogy az 1940-es években állami tulajdonba került, ma pedig tüdőszanatóriumként funkcionál.

Tordaszentlászló és Magyarfenes, egyfelől a földrajzi fekvés (a túralehetőségeket kínáló hegyvidékhez illetve a kulturális pezsgést jelentő Kolozsvárhoz való közelség, a román-magyar határtól való kis távolság), a természeti adottságok (lankás dombok, kellemes éghajlat, tiszta levegő), a hagyomány és gyakorlat a vendégfogadás és –ellátás terén, és a kulturális kínálat sokfélesége, másfelől az Erdély és Kalotaszeg fele irányuló élénk érdeklődés szerencsés találkozásának helyszíne.
Tordaszentlászló iskolája is jelentős múltra tekinthet vissza: az első hiteles dokumentum, amely létét bizonyítja, a közeli Magyarfenes katolikus műemléktemplomának freskói között keresendő. Itt ugyanis a falba karcolt, latin nyelvű feliratokat tártak fel, ezek közül egyik az egykori oskolamester, Türei Gáspár keze nyoma, 1606-os évszámmal. Egyházi iskolaként a XIX. század végéig folyamatosan működött, sőt később is voltak időszakok, amikor egyházi tulajdon részét képezte.

Legendák és mondák

Tordaszentlászló és környéke gazdag mondákban, legendákban, melyek túlnyomó többsége a Szent László alakja köré szövődött mondakör illetve a szent király kultuszának része. Egy legendafüzér négy „epizódja” kapcsolódik szorosan a faluhoz és vidékéhez. Fontos megjegyezni, hogy – a műfaj jellegéből adódóan – több változata is ismert és elterjedt ezeknek a legendáknak, és bár mindeniknek van valóságalapja, nem mondhatjuk ki egyikről vagy másikról, hogy ez vagy amaz mond igazat – ebben rejlik érdekességük. Szent László kalandjai, amelyek a nép körében legendahőssé, példává avatták, a kunokkal való honvédő csaták emlékezetes jelenetei (a király nevében is megmaradt ezen csaták emléke: „Kunverő” I. László).

A kőpénzek legendája szerint a királyt és maroknyi seregét a kunok üldözték tájainkon, s lassan utolérték őket. A szent király ilyen nehéz helyzetben Istenhez fohászkodott segítségért, a mennyei sugallat pedig nem késett, s tanácsára a király arany- és ezüst pénzeit a földre szórta, vitézei pedig követték példáját. A kunok pedig lovaikról leugrálva, kapzsi mohósággal szedték az aranyakat. Ám ezt látva, biztonságosnak hitt távolba érve a magyar vitézek is lovaikról leszállva igyekeztek maguknak is szerezni az elszórt érmékből. László, érezve a veszélyt és bízva az imádság erejében, újra Istenhez fordult segítséget kérve. És ekkor nem sugallat, hanem valóságos csoda jelentette a menekvést a pogány kapzsiság ellen: a földre szórt aranyak apró kőérmékké változtak. A népi epika ily módon magyarázza a vidéken ezerszám található kőpénzek eredetét, amelyek valójában ősi tengeri lények meszes maradványai („Numulites perforatus”).

A legendafüzér második epizódja logikus folytatása az előzőnek, és a Tordai-hasadék keletkezését hivatott magyarázni. Ennek megfelelően az üldözés a mai Torda felett, a hasadék vidékén folytatódik, s a kicsiny magyar csapatot ismét vészesen megközelíti az üldözők hada. Szent László király újból fohásszal fordul Istenhez, amelynek következtében a magyar csapat háta mögött, az üldözők előtt hatalmas tátongó hasadék nyílik, a hegy kettéválik, s a kunok már nem tudják száguldó paripáikat megállítani – menthetetlenül bezuhannak, de a megmaradottak sem tudják az üldözést folytatni, hiszen sziklahasadék választja el tőlük a királyt és csapatát.

A szerencsésen végződött kaland ellenére azonban László katonái hamarosan zúgolódni kezdtek, fáradságra, szomjúságra hivatkozva lemaradoztak, megálltak. A király pedig ismét csodát tudott tenni, Istenbe vetett hitének erejével: a mai Peterd közelében, a mezőn, egy fehér sziklához lépve levette sisakját, s kardját a sisak fölött a sziklába döfte. A kard okozta szűk nyíláson kritálytiszta, friss, hűs víz buzogott elő, így a megfáradt magyarok ezzel olthatták szomjukat. Hogy a legendából mi igaz, nem tudni, azonban a fehér sziklában egy kard okozta „szúrás” nyoma alatt hatalmas sisak, csizmás lábnyom és lópatkó alakja rajzolódik ki ma is tisztán, utat engedve a csörgedező víznek. A hagyomány ezt a forrást Szent László kútjának, Szent László-forrásnak nevezi. Nagyon kevesen múlott, hogy a forrás nem esett az észak-erdélyi autópálya kijelölt nyomvonalán az előmunkálatok áldozatává, tőle egy kőhajításnyira ma hatalmas munkagépek hordják-gyalulják a földet, a jövőt építve rombolják a múltat. Ha a közvetlen veszélytől meg is menekült, nyugtalanságra ad okot az építendő autópálya vészes közelsége, amely nemcsak a tájat, de a forrás békés varázsát is tönkreteszi.

Ezen legendasor zárómozzanata a település eredetét igyekszik ugyancsak Szent László alakjához kötni, s így szól: a király, Isten iránti hálából elhatározza egy templom, egyház alapítását. Egy kilőtt nyíllal határozza meg a templom leendő helyét, s köréje letelepíti vitézeit. Ez a legenda kevésbé tűnik eredetinek, hitelesnek, ám egy vitathatatlan tény szól mellette: az egyház – tehát a település is - már a XI. században bizonyíthatóan létezik, sőt, Szent László nevét viseli mind a mai napig.

Ugyanezt a legendakört Borbély József, a századfordulón Tordaszentlászló megbecsült igazgató-tanítója az 1880-as években a következőképpen jegyezte le:
„Nem messze van ide az a hegy, ahol a nagymennyiségű kerekidomú csigakövületeket a nép ma is Szent László pénzének nevezi. A monda szerint a szent király az őtet üldöző kunok közé aranypénzt szórt; de amidőn ezek összeszedésére leugráltak, a pénz mind kővé változott át. Az ezen dühbe jött kunok fogvicsorgatva vették űzőbe a már kezeikből kétszer kisiklott királyt, amidőn a hegy élén feltűnt a magyar seregnek a király segítségére siető zöme, melynek a szent király élére állván, az űző kunok csakhamar visszafordultak és üldözöttekké váltak. Mind egy szálig elestek a magyarok erős csapásai alatt, kik táborhelyüket is elfoglalván, nagy zsákmányra tettek szert. A fényes győzelem emlékére nevezték el a hegy ezen részét Király erdejének, s hogy azon kor vallásos igényei is kielégítve legyenek, a szent király a zsákmányból fényes emlék-imolát építtetett a Király erdeje csúcsára. Odább a hegység túloldalán a kunok kezeiből kiszabadult magyar foglyokat megtelepítvén, ott is fényes templomot építtetett, s az így keletkezett falu még ma is a Szent László nevét viseli.”

2011. június 19., vasárnap

Magyarfenes











Magyarfenes: a kalotaszegi falu a Gyalui-havasok északkeleti lábánál, a Fenes patak völgyében, Erdély fővárosa, kincses Kolozsvár mellett fekszik. Kirándulások hangulatos központja Kalotaszeg, Aranyos-szék, a Tordai-hasadék, a Székelykő, valamint a környék történelmi városai felé.


Magyarfenes kb. 20 km-re található Kolozsvártól, a Gyalui-havasok lábánál,Tordaszentlászló községhez tartozik.

A település nevét a Fenes patak-ról kapta, melynek felső szakasza Imre király óta magánbirtokban volt Szentlászló, s ezt 1285-be elválasztották az erdélyi püspök fenesi birtokától. A püspök Fenes alsó szakasza melletti birtokán két falu alakult ki: egyik a Szamos völgyében, másik a hegyen.

A falu középkori lakossága előbb református, majd unitárius lesz. 1615-ben Bethlen Gábor visszaadja a templomot a katolikusoknak, majd újra a reformátusoké és 1630-as években a reformátusoké lesz. 1749-ben a templom patrónusai, gróf Haller György és Csáki Zsigmond özvegye ismét a katolikusoknak juttatják. 1992-ben 909 magyar és 4 román lakosából 772 fő református és 129 fő katolikus (5 fő ortodox)

Nagyon értékes a templom XIV. századi freskója, melyek feltárása a mai napig tart. A freskókat feltételezések szerint a Kolozsvári testvérek, Márton és György - a híres sárkányölő Szent György szobor alkotóinak - apja, Miklós készítette.

A keleti falon Jézus kereszthalálát láthatjuk, Szűz Mária és Szent János apostol társaságában.

Középen Veronika kendője, jobboldalt a sírjában álló halott Krisztus látható. A falakat a XVII. század elején lemeszelték, és csak 1935-ben tárták fel a első részlet töredékeket.

A kis havasalji települést a pápai tizegyjegyzékek már 1332-be n említik, hiszen első templomát az 1241-es tatárdúlást követően megépítették. A katolikus templom freskómaradványai letűnt korok dicsőségéről regélnek. Egy érdekes falkarcolás azt bizonyítja, hogy már 1620-ban volt anyanyelvű iskola Magyarfenesen és Szentlaszlón is. A falu református temploma 1821-be n épült fel. A II-ik világháborúban elpusztult az a kastély, amelyben az író, báró Jósika Miklós gyerekeskedett.
A falu felett emelkedő, kúp alakú Csicsal dombról rálátás nyílik a falu takaros, szorgos kezekről tanúskodó portáira, és a távoli havasokra. A rendezett házsorok közül kiemelkednek a középületek, egy régi és egy hatalmas méretű új kultúrotthon, egy szép iskolaépület, és az orvos
hiányában sajnálatos módon romladozó egészségügyi otthon. A falu megőrizte magyar jellegét.

A magyarfenesi régészeti ásatásokról

A magyarfenesi református egyházközösség, valamint a falu lakosságának jóvoltából ezidáig ismeretlen régészeti lelőhelyet sikerült igen eredményes munkával szinte teljes mértékben feltárni a falu határában.
Az autópálya építési munkálatai megkezdése előtt természetesen ellenőrzésre került a falu felett elterülő terasz is, ahol, meglepetésünkre, számos őskori és egy kevés középkori (fazekas korongon készült) kerámiatöredék került elő a terep felszínének alaposabb kutatása során.
A lelőhely fontossága első perctől fogva kétségtelen volt, s habár a középkori leletek valószínűleg véletlenül kerültek a helyszínre, azaz trágyázással vagy esetleg egyéb munkálatok során hordták oda őket, a mintegy 3000 éves késő bronzkori telep igen fontos és érdekes leleteket tartogatott számunkra.
Elsősorban egy hagyományos tárológödörről derült ki, hogy egy kultikus megnyilvánulás helyszíne volt, a keresztbe tett, agyagból formált kézfejek és az alatta előkerülő bronzpenge egyértelmüen mágikus rituáléra utal. Ugyancsak az érdekesebb leletek közé sorolható a nemrég felszínre került elszenesedett facseber is, amely rengeteg gabonaszemet tartalmazott, és amely egyedülálló leletnek számít az itteni körülmények között, hiszen ilyen jellegű, fából készült tárgyak csak mocsaras vidékeken maradnak meg az utókornak.
Nem feledkezhetünk meg a germán népek egyik csoportja, a gepidák jelenlétáröl sem , hiszen Közép Európa egyik legnagyobb sírszámú temetőjét tárjuk fel ezen a helyen. Érdekessége az, hogy a sírokat szinte kivétel nélkül saját kortársaik rabolták ki a Kr.u.VI. század második felében.

Apai Emese