2011. május 1., vasárnap

Kun Irma igazán menő profilt dobott össze!

Kun Irma igazán menő profilt dobott össze!

Bözödújfalu az elárasztott falú



Reményik Sándor
Mint Atlantisz, a rég elsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ott fenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

Az elárasztott falu:

A Bözödi-tó helye lakott település volt, feltöltésekor Bözödújfalu víz alá került, mintegy 157 családot kellett innen áttelepíteni, néha erőszak árán is. A gát 1976-1980 között épült. Kezdetben a falu lakói is a gátépítésen dolgoztak, de amint megtudták, hogy falujuk víz alá fog kerülni, többé nem voltak hajlandóak a munkára. Buszokkal hozták az új munkásokat máshonnan. A tiltakozás hiábavaló volt, a tó feltöltése megkezdődött, és a falut házastul, berendezésestül, templomostul elnyelte a mélység. Azt mondják a horgászok, néha csónakban ülve látni a házak tetejét.

A falu végén 1995-be n emlékművet emeltek a feláldozott falu emlékezetére.
A volt falu határában emlékhely áll, melyen az alábbi felirat olvasható:

„A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

Állíttatta: Sükösd Árpád, 1995

Bözödújfalu első okiratos említése, 1566-ból való. Sorsát, Ceauçescu román államelnök és pártfőtitkár politikája pecsételte meg. A bukaresti diktátor, a nyolcvanas évek végén - nem sokkal bukása előtt - szánta el magát arra, hogy az erdélyi magyar falvak felszámolásával és az ott élő népesség városba, - panelházakba - költöztetésével töri meg az ősi, erdélyi magyar településszerkezetet. A falun átfolyó Küsmöd patak medrét 1989-ben gáttal zárták el, a patakot felduzzasztották, a falu lakóit elköltöztették.

A lakóházak és s templomok víz alá kerültek. A hatalmas víz eltakar mindent. A karóra futtatott babot, kutyaólat, galambdúcot… Kincseket rejt a mély… mívesen faragott székelykapukat, amelyeken a megrakott szekérrel is be tudott hajtani a gazda… Faragott tornácokat, ahol esténként, a virágok illatától bódult lányok viszonozták udvarlóik csókjait… Gólyafészkeket, amikben éhes gólyafióka helyett, ma halak fészkelnek.

A katolikus templom legnagyobb kincsét, a középkorban faragott gyönyörű, ember nagyságú Madonna szobrot, a „Napba öltözött Asszonyt„ még az elárasztás előtt kimentették.

"Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk;
s a föld, amelyen élünk és meghalunk"
/Tamási Áron/

2011. április 25., hétfő

Tordai-hasadék





A Tordai-hasadék Erdély egyik legszebb és talán legtöbbet látogatott kirándulóhelye. A monumentális sziklafalak, a fantasztikus karsztképződmények és barlangok minden látogatóban mély nyomot hagynak. A tudományos magyarázat szerint egy mészkőbarlang tetejének beomlásával jött létre a mintegy három kilométer hosszú szurdokvölgy. A hatalmas, akár kétszáz méteres magasságot is meghaladó sziklafalak között a Hesdát-patak folyik. A hasadékban 32 barlangot tártak fel, de többségük megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes. A sziklafalak alpinisták kedvelt célpontjai.

A Tordai-hasadékot igen gazdag és különleges növény- és állatvilága miatt már 1939-be n természetvédelmi területté nyilvánították. Ezen a százhektáros területen Románia növényzetének több mint egynegyede, 997 faj található meg. A turisták által kevésbé látogatott helyeken, szélvédett szorosokban és sziklahajlatok között megmaradtak harmadkori, jégkorszaki, Fekete-tengeri és pannóniai, sztyeppei, valamint alpesi növényfajok is. Említésre méltó a turkesztáni hagyma, amely a hasadékon kívül csak Ázsia vidékein él meg. A terület gazdag állatvilágát példázza a sok csigafaj, ritka színezetű pillangók és védett madárfajok, mint például a kövirigó, hantmadár, hajnalmadár.

Tordai-Hasadék legendája

Számos Szent László-legenda kapcsolódik a hasadék kialakulásához. A monda szerint László király serege kemény ütközetet vívott a túlerőben levő kunokkal Torda határában, de hiába, mert annyi volt a kun, mint fűszál a réten. Ebben a reménytelen helyzetben László király úgy döntött, hogy visszavonulást fúvat, nehogy odavesszen a serege. A kürt szavára visszafordultak a magyarok és a Torda feletti hegy irányába kezdtek vonulni. A kunok rögtön a nyomukba eredtek: Utána Utána - ordították. Tudták: ha Lászlót elfogják, övék lesz a magyar föld - mindannyian a király után vetették hát magukat. László paripáján véres hab vert ki, mégis olyan közel értek már hozzá a kunok, hogy fejszéikkel levághatták volna. Ekkor László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott: Ó, Uram, segélj! S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a hegy, s László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok meghökkenve álltak meg a szakadék peremén, majd a csodát látva ijedtükben visszafordultak. A?gy keletkezett a Tordai-hasadék, s a szerencsésen megmenekült király lovának patkónyomai ma is látszanak a hasadék fölötti Patkós-kövön.

2011. április 21., csütörtök

Húsvét Erdélybe




A húsvéti határjárásnak - egyházi jelentése mellett - a tavaszi vetések mágikus védelme, a határjelek megújítása és a források megtisztítása volt a célja. Székelyföldön ma is élő szokás. Hajdan a gazdák ez alkalommal ismertették meg a fiatalokkal a természetes és mesterséges határjeleket. A legényeket képletesen megvesszőzték, hogy halálukig emlékezzenek a határ nevezetes pontjaira.

Húsvéthétfő a locsolkodás napja. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja e szokásnak is. Az idősebbek ma is vízbevető hétfőnek mondják. Ez utal a locsolás egykori módjára is: a kúthoz vitték a lányokat, és egész vödör vízzel leöntötték, vagy a vízzel tele vályúba dobták őket.
A locsolóversek sok változata ismert, a mágikus jellegű szövegektől a félnépi rigmusokig. A locsolás jutalma az egész magyar nyelvterületen a hímes- vagy piros tojás. A tojást hozó húsvéti nyúl hagyománya valószínű német nyelvterületről terjedt el. A szapora nyúl - akárcsak a tojás - a termékenységet szimbolizálja.

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Húsvétköszöntő!

Erőteljes napfény a kertben.
Húsvét van közeledőben.
Rózsa virít az ablak alatt.
Köszönti az eljött tavaszt.

Az emberek a szent Megváltót ünneplik,
a jót, a szépséget, az életet köszöntik.
Véget ért a tél sötét, hideg időszaka,
élénk, vidám fény sugárzik az ablakunkra.

Köszöntünk téged, csodás, gyönyörű tavasz!
Pattanó rügyből új életet fakasztasz!
Friss fény és meleg érlel sok finom gyümölcsöt,
tölt meg új élettel sok sarjadó szőlővesszőt!

Szinte érezni azt a boldog változást,
amely a kemény tél után hoz megváltást.
Húsvét ünnepe a termékenység ünnepe.
Töltse be szívünket a megújult élet szépsége!

Nagyon szép, boldog húsvéti ünnepeket kívánok Mindenkinek
sok szeretettel Irmuska

2011. április 9., szombat

Kolozsvár

 
  Kolozsvár óvárosa a fellegvárból

"Hisz minden léleknek van valahol a
mélyben egy dédelgetett, megsiratott,
eltemetett, feltámasztott, ezerszer
visszaálmodott »Kolozsvár«-ja."

Reményik Sándor

Kolozsvári séta tér





Mátyás király Szobra


Fenséges királyunk Kolozsvár Főterén
Fogadja seregét, hátasa harci mén...
Súlyos páncélzatban minek jogar, palást?!
Hadvezérit várja... Vitéz Magyar Balázst
,Kemény Kinizsi Pált, ki vagdalt a portyán:
Szilajul szétkiált, vivát száll ki torkán!
Éljenzi a Győztest gy-kor hadi tábor,
Bizakodva néz föl Szapolyai nádor
S a szablyás Báthory, az erdélyi vajda!
Lábánál lobogók, sok zsákmányolt fajta:
Oszmán, német, cseh meg moldovai zászlók,
Kik csatákban voltak zúgó szélben gázlók,
Fondor császáriak, félholdasak, szépek —
Mind letörettek, mint felbőszített népek.
Érces nyugalommal bástyás talapzatán
Túltekinthet Mátyás a megmaradt hazán:
Konokul magaslik Kolozsvár Főterén,
Magabiztos, erős, akár a bölcs remény —
S késő századoknak hódolását várván
Túlnő szennyes idők ármánykodó árján.

Kolozsvár—Marosvásárhely, 1918. december 7-én

Mátyás szoborcsoport - Fadrusz János legjelentősebb alkotása,ami Kolozsvár szimbólumává vált, a győztesen bevonuló, seregszemlét tartó magabiztos uralkodót ábrázolja. Az emlékművet 1902 október 12.-én a császár-király képviseletében József Ágost főherceg leplezte le. A szobrok a mozdulat megörökítésével hatnak, fokozva a hatást a négy hódoló vitéz, akiket a hagyomány (balról-jobbra) Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor, Báthory István erdélyi vajda személyével azonosított.



Mátyás király (1458-1490) szülőháza - Kolozsvár legrégibb lakóháza. Két vagy három épület összevonásával keletkezett a mai emlékház. Közbülső része a tulajdonképpeni gótikus egység, mely már születésekor is állt, a másik két rész vagy száz évvel fiatalabb, ezek reneszánsz stílusúak. A ház az 1440-es években Méhfi Jakab tulajdonában állt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, Mátyás édesanyja, Kolozsvárt. A házat 1467 szeptember 28.-án Mátyás király minden adó alól felmentette, ami egy olyan kiváltság volt, amely rendkívül értékessé tette az épületet, és biztosította aránylag változatlan fennmaradását. A Mátyás szobor felállítására készülve a város a századfordulón egy budapesti műépítész tervei szerint, majd az 1940-es évek elején Kós Károly tervei szerint rekonstruáltatta a házat, ekkor kapta a mai puritánabb jellegét.



Kolozsvár rövid története

Az emberi település nyomai a kőkorszakig követhetők. Románia területén felfedezett legrégebbi, neolitikumból származó leleteket ugyancsak a város környékén találtak. A római kor mély nyomokat hagyott a város fejlődésében, a régi római castrum egy virágzó várossá alakult. Római neve Napoca, ennek emlékére kapta a város 1974-ben a Cluj-Napoca nevet. A népvándorlás századai után, a X. és XI.. század fordulóján a régi Napoca helyén, a jelenlegi Óváros területén keletkezett a középkori ispán-sági vár. A Kolozsvár nevű, szerény katonai erődítmény körül magát a várost a szász telepesek (úgynevezett "hoszteszek", azaz vendégek) a XIII. században kezdték felépíteni. 1270-ben V.István király a települést az erdélyi püspöknek adta, de 1316-ban újból királyi várossá emelte. Falai a XV. században épültek. Kolozsvárott született 1440 február 23-án Mátyás király.
Kolozsvár Erdély legfontosabb művelődési központja volt és az is maradt. Két színháza, illetve operaháza, több hangversenyterme van, önálló rádió- és televízióállomásai. Számos nagy múltú vagy újabban alakult tudományos és művelődési intézmény, társaság és alapítvány működik.
Történelme foyamán Kolozsvár mindig fontos iskolaváros volt, nemcsak ügyes mesterei és kereskedői tették "kincsessé", hanem iskolái is, amelyek századokon át szellemi kincsekkel árasztották el egész Erdélyt. Ezért is hívják (Kincses Kolozsvár)

Kolozsvári Botanikus kert





2011. március 20., vasárnap

Gyergyói-havasok





A hegység a Keleti-Kárpátok övezetében, a Kelemen-havasok, a Besztercei-havasok, a Csalhó, a Nagy-Hagymás vonulat, valamint a Gyergyói-medence és a Maroshévízi-medence által körülhatárolt területen fekszik. Felépítésében egy főgerinc halad majdnem észak-déli irányban, és ehhez kapcsolódnak a mellékgerincek, amelyek többnyire erre merőlegesek. A hegység csúcsai alacsonyabbak a környező hegyvidék csúcsainál.
A hegységben a mérsékelt éghajlat sajátos hegyvidéki változatával találkozunk. A magasság növekedésével arányosan csökken a hőmérséklet és növekszik a csapadék mennyisége. Az évi csapadékmennyiség a hegyvidéken általában eléri, sőt meg is haladja az 1000 mm-t. Ennél kevesebb eső esik a medencékben, ahol 600-700 mm közötti értéken mozog.
A Gyergyói-havasok gazdag erdőségekkel rendelkezik, uralkodó fái a fenyőfélék, főleg a lucfenyő és a jegenyefenyő. A fenyőerdők széles tisztásain kaszálók, legelők találhatók. A magasabban fekvő területeken él, a már említett hőmérsékleti inverzió miatt, a bükk, a nyír, a juhar, a fűz és a kőris. Az aljnövényzet is igen gazdag, megtalálható itt a madársóska, fogasír, áfonya, tárnics, pirosló hunyor, orvosi tüdőfű, májvirág. Tavasztól őszig számos erdei gyümöcsöt is találhat itt a kiránduló, például epret, málnát, áfonyát és szedret.
Az erdőket gazdag állatvilág népesíti be. A vadászati tilalom és az ésszerű vadgazdálkodás eredményeként számos faj elszaporodott, ezért gyakori a területen a barnamedve, a róka, a vaddisznó, a szarvas és az őz. A hiúz már ritkábban látható. A madárvilág képviselői a cinkék, a rigó, a pinty, a szajkó, a barna kánya, az uhu és a holló. A hegyi patakokban él a sebes pisztráng és a botos kölönte. A sziklás oldalakon pedig megtalálható a foltos szalamandra, számtalan gyík és a keresztes vipera.
Európa ásványvízforrásainak egyharmada a Kárpátokban tör fel a földből. Romániai viszonylatban a leggazdagabb ásványvíz-lelőhely a Gyergyói-havasok, és ezek közül is a borszéki a leghíresebb.

Gyergyószárhegy
Lázárkastély


"A falu fölött emelkedő Szármány, ezen tündöklően fehérlő márványhegy. Ott van a hegy alján a Lázárok ódon kastélya szeszélyes bastyáival, fogrovatos falaival. Ott van a hegyoldalban a ferencesek vidor tekintetű kolostora és temploma, ott a hegytető ormán a büszkén fekvő kápolna, idább egy magaslaton Szárhegy fényes tornyú kacér egyháza, és ezek kiemelkedő festői csoportja alatt a csinos falu terül el, zöld lombok közül kikacsingató házcsoportjaival." (Orbán Balázs)

A falu legfőbb látnivalója a Lázár-kastély, másik ékessége pedig, az épület közvetlen szomszédságában található, Ferenc-rendi kolostor.
Az 1669-1752 között, a Lázár István királybíró által adományozott helyen, létesült egyházi épületegyüttes barokk stílusban készült. Ebben a kolostorban élt Kájoni János, Erdély "Pázmány Pétere". Az épület 1875-ben nyerte el ma is látható, végleges alakját.

A római katolikus plébániatemplom egy 1235 körüli, román kori templom helyén épült, 1729-ben, barokk stílusban.

Az 1600-as években Szárhegy a Székelyföld egyik fontos katonai és közigazgatási központjának számított. Az erdélyi fejedelmek is többnyire itt szálltak meg, ha a Székelyföldre jöttek.
A falut többször is megtámadták és felégették a török-tatár csapatok. 1658-ban kozák-tatár sereg tört be Moldva felől. A gyergyóiak megütköztek a támadókkal és le is győzték őket. A legenda szerint a gyergyóiak közül mindössze tizenöten pusztultak el, de az ellenségből több mint ötszázan. Az elesetteket a községen alul egy halomba temették el, amit ma is Tatárdombnak hívnak.

A faluban működő művésztelepet 1974-ben létesítették. Minden év augusztusában, belföldről és külföldről érkező, képzőművészek dolgoznak és találkoznak itt. Ősszel pedig népművészek gyülekeznek az alkotótáborban, és az itt készült alkotásokat valamennyien a községnek ajándékozzák.

2011. március 10., csütörtök

Zetelaka és szép környéke







Zeteváraljai víztározó
A Madarasi-Hargitára vezető út után következik a Zeteváraljai víztározó gátja. A Nagy-Küküllő és a Szikaszó összefolyásánál létesítették 1976-1992 között. A duzzasztógát megépülésével közel 140 hektár vízfelület jött létre, mely télen a korcsolyázókat, meleg nyári napokon a kirándulókat, fürdőzőket, csónakázókat és horgászokat vonzza. Számos sátorhely, vendéglő, kemping, villák, csónakkölcsönzési lehetőség. Kirándulási lehetőségek a Madarasi Hargitára és a környék többi szép tájaira.

Zetelaka népes hegyaljai település, Hargita megye egyik nagy községe.
Zetelaka a Központi-Hargita-hegység nyugati lábánál, 520-600 m magasságban elterülő székely falu.
A Nagy-Küküllő felső szakasza mentén, annak egyre jobban elkeskenyedő völgymedencéjében, a 138-as megyei út mentén települt falu, 12 km-re Székelyudvarhelytől északra. Lakossága 5925 fő (99,5 % magyar), 97% római katolikus. A központtól 6 km-re fekvő Zeteváraljai víztározó a falu nevét országszerte ismertté tette a fantasztikus zetelakai Gát-tó.

A községből hamar és könnyen elérhetőek Székelyföld nevezetességei: gépjárművel egy órányi út a népművészet egyik helyi fellegvára, a fazekasságáról híres Korond, a parajdi Sóbánya, Szováta a sós vizű Medve-tóval, Csíksomlyó a Mária kegyhellyel, kétórányi út Gyilkos-tó, a Békási szoros, Tusnádfürdő és a Szent Anna tó.
A duzzasztógáthoz közel fekvő Székelyvarság településen a nyári szezonban minden évben megrendezett Málnafesztivál számos környékbeli és távolabbi érdeklődőt vonz. A gát megközelíthető autóval, autóbusszal vagy akár kerékpárral is (Székelyudvarhely 25 km).

Zeta vára mondája

A monda szerint a várat egy Zeta nevű büszke nagyúr építette, nem sokkal azután, hogy a magyarok keresztény hitre kezdtek térni. Fényes, nagy palotája volt neki Csele-házán, azt azonban földig rombolta és várat épített a falu feletti hegyen, hogy ne tudják ráerőltetni az új vallást.

Zetának két lánya és egy fia volt. A lányok fenn laktak a várban, de a fiú ritkán ült otthon, sok háború volt, állandóan csatákban vitézkedett. Sokáig hírt sem hallottak felőle, aztán váratlanul hazajött. De akkor már áttért a keresztény hitre. Próbálta rábírni konok apját és lánytestvéreit, térjenek át ők is az új hitre. Ők azonban hajthatatlanok maradtak. A büszke várúr megátkozta az ősi hitét megtagadó fiát és új Istenét. Abban a pillanatban akkorát dördült az ég, hogy a szikla megrendült belé, a büszke vár összeomlott maga alá temetve az öreg Zetát és két lányát. Csak a fiú menekült meg: fehér lovával leugratott a vár fokáról, és semmi baja nem esett. Az összeomlott vár maga alá temette a dölyfös nagyúr rengeteg kincsét is. Az omladék alatt, nehéz vasajtó mögött van ma is Zeta tengersok kincse. Ez a vasajtó minden évben egyszer megnyílik, Szent György napjának éjjelén…

Sok száz esztendő múlt el Zeta várának összeomlása óta, s Szent György napján sok ember próbált már szerencsét, de aki egyszer bement a vasajtón, többé nem került vissza. Mind azt szerették volna, hogy a tenger kincset egyszerre hozhassák ki. Ám mire összeszedték a sok kincset és kifelé indultak, a vasajtó már bezárult, s többé nem látták az áldott napsütést. Élt azonban 200 évvel ezelőtt egy Botházi nevű ember, aki elhatározta, vele nem fog megtörténni ugyanaz, mert ő csak egy tarisznya aranyat hoz majd ki. Eljött Szent György napja, éjfélkor szörnyű nagy lángokat vetett a vasajtó és mindjárt ki is nyílt, rettentő dübörgéssel. Botházi ott volt idejében, be is lépett nagy bátran. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: a nagy pince tele volt arannyal, ezüsttel, gyémánttal, szinte megvakult a csillogástól. A nagy halom kincs tövében Zeta lányai aranyhímet varrtak. Serényen nekifogott és egykettőre telemarkolta tarisznyáját arannyal. De a kapzsiság ördöge nem hagyta nyugton, lekapta fejéről a kucsmáját és telemerte azt is. Aztán még a zsebébe is gyömöszölt két marék kincset. Csak akkor tért észhez, amikor a lányok megkérdezték, velük akar-e maradni. Futott ki a pincéből, ahogy csak bírt. De éppen akkor, amikor fél lábbal már kilépett az ajtón, nagy robajjal becsapódott a vasajtó s odacsípte a másik lábát. Kihozta a kincset, de egyik lába ott maradt. Meggazdagodott Botházi, de nem volt Isten áldása rajta: ahogy jött, úgy el is ment a sok pénz, s Botházinak nem maradt semmije, csak csúfneve: Sánta Botházi. Azóta békén varrhatnak aranyhímet Zeta lányai, nem háborgatja őket senki.